Tisztelt Hölgyem/Uram!
Az elmúlt évek során Ön is a Fiatalok lendületben uniós program kedvezményezettjei közé tartozott, mivel pályázóként kezdeményezője, illetve partnerként résztvevője volt egy vagy több olyan projektnek, amely az Európai Unió támogatásában részesült. Reméljük, hogy a támogatás, amelynek elnyeréséhez ezúton is gratulálunk, segítette a fiataloknak szánt gyakorlati tevékenységek kialakítását és fejlesztését. A Fiatalok lendületben program 2013 decemberében véget ér. Itt az ideje tehát, hogy nekilássunk a nyomába lépő új program kialakításának. Ennek érdekében az Európai Bizottság nyilvános online konzultációt indított, melynek híre talán már Önhöz is eljutott. A 2010. november 30-án kezdődő eszmecsere kulcselemét képezi annak a széleskörű konzultációs folyamatnak, melynek révén a Bizottság össze kívánja gyűjteni a jövőbeli európai ifjúsági program legmegfelelőbb kialakítására vonatkozó véleményeket és ötleteket. A nyilvános konzultációban minden olyan polgár, szövetség, szervezet, állami hatóság, politikai döntéshozó és más érdekelt fél részt vehet, aki meg szeretné osztani velünk, hogy szerinte az új program hogyan illeszkedhet a legjobban az európai fiatalok szükségleteihez és elvárásaihoz. Fontos számunkra az Ön véleménye is. Ha eddig még nem töltötte volna ki kérdőívünket, most megkérem, hogy áldozzon erre néhány percet. Ez a kis időbefektetés nagy hatással lehet a jövőbeli európai ifjúsági program kialakítására. Szíves együttműködését előre is köszönöm. Számítok továbbá arra, hogy – azonfelül, hogy saját észrevételeit megosztja velünk – segít a konzultáció népszerűsítésében, és ezzel hozzájárul, hogy a lehető legtöbb véleményt és információt gyűjthessük össze. Kérem, hogy a nyilvános online konzultációval kapcsolatos tudnivalókat lehetőségeihez mérten a legszélesebb körben – a tagok, a barátok és az ismerősök között – és az Ön által hozzáférhető összes kommunikációs csatornán keresztül terjessze. A kérdőív az EU minden hivatalos nyelvén elérhető az alábbi oldalon: http://ec.europa.eu/youth/news/news1815_en.htm
A konzultációra vonatkozó bármely kérdéssel kapcsolatban állunk rendelkezésére. Kérjük, hogy kérdéseit az alábbi e-mail címen keresztül juttassa el hozzánk: EAC-YOUTH-ONLINE-CONSULTATION@ec.europa.eu
Válaszát és közreműködését előre is köszönjük. Tisztelettel: Pascal Lejeune csoportvezető Fiatalok lendületben program Európai Bizottság
|