"Adataink szerint a gépen 7 fős személyzet és 38 utas utazott, akik egy fő kivételével valamennyien életüket vesztették. A túlélőt a kassai kórházba szállították" - áll a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság által a rendőrségi honlapon közzétett közleményen. Az AN-24-es katonai szállítógép Pristinából Kassára tartott.
Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter előtt, dr. Bene László országos rendőrfőkapitány jelenlétében beszámolót tartott dr. Király Ferenc Bács-Kiskun megyei, dr. Gyurosovics József Békés megyei, és dr. Lukács János Csongrád megyei rendőrfőkapitány a régió és a megyék közbiztonsági helyzetéről.
December 10-én Lamperth Mónika belügyminiszter ünnepélyes keretek között Tiszakécskén átadja a helyi rendőrőrs felújított épületét. Az infrastruktúra fejlesztésén túl megújul az ott dolgozók környezete is, ami elengedhetetlen egy magát európainak valló országban.