Szabó Magda emlékére
2007. november 20. 11:41
Szabó Magda halálával olyan köztiszteletnek és közszeretetnek örvendő polgára ment el Magyarországnak, aki talán a legtöbbet tudta rólunk: tudta hogy az egyéni történeteinkből hogyan áll össze a közös történelmünk, különbözőségeinkből hogyan lesz azonosság és közösség.
Nem hivatalos tanévnyitót szervez a Miniszterelnöki Hivatal a diákoknak
2007. augusztus 30. 17:39
Játékos rendezvényeken ismerkedhetnek az éves tananyaggal a diákok az I. Országos Tanévnyitó Fesztiválon szeptember 15-16-án a Kossuth téren. A hivatalos tanévnyitókat követő hét végi fesztivál a hagyományos ünnepélyek mellett szórakoztató formában segíti majd a diákokat abban, hogy visszarázódjanak az iskolaévbe és felkészüljenek az előttük álló feladatokra.
A paraszt, a cowboy, a hülye picsa és a büdös kurva
2006. május 10. 10:05
Ha színházról van szó, szinte mindenevő vagyok, így nem sokat gondolkodtam, amikor egy színész barátom felhívott, hogy az esti találkozónkra ne sportcipőben menjek, mert megnézünk egy darabot. Amikor aztán elmondta, hogy a Parasztopera, valóban opera, úgy éreztem, hogy át lettem verve. Miután megnéztem, úgy éreztem, hogy mindenki át lett verve, aki nem nézhette meg. A szerelem, az intrika, a vérfertőzés, a hűtlenkedés darabja, svédbe szakadt nagyfiúval, aki már régen máshol fekszik örök nyugalomban.
|
ODISSZI TÁNC ÉS CALCUTTA TRIÓ SZEGEDEN
2007. augusztus 2. 19:51
Valódi ínyencséggel zárja nyári rendezvénysorozatát az India Klub Szegeden. Augusztus 15-én 20 órakor a szegedi városháza udvarán ígéretes India est színesíti a szegedi kulturális programkínálatot.
NYÍLT NAP A NANDAFALVI HINDU TEMPLOMBAN
2007. július 21. 20:13
A Balástya közelében, az alföldi tanyavilágban fekvő Nandafalva 1979
óta ad otthont a magyar hinduknak. A közösség 1995 óta nemzetközi
tábort szervez Európai Vaisnava Méla néven. Az idei tábor július 23-30
között kerül megszervezésre.
Északról még északabbra! Hegyalja után BalaTONE fesztivál!
2007. július 15. 21:05
Még javában tartott a tokaji Hegyalja fesztivál, azonban az EDUpresszó közéleti sátoránál már a jövő heti balatoni folytatásról szólt a csevely. A felállított BalaTONE fesztivál mini installáció (medencével, labdákkal, gyékénnyel, úszógumival, sátorral, pokróccal) bepillantást engedett abba, hogy milyen "fíling" is fogad majd bennünket a 18-án kezdődő, első BalaTONE Fesztiválon. Jött, látott és csobbant...
|
|
|
|