Ma délután megtartották az államfőválasztás első fordulóját. Ennek eredményeként kiderült, hogy a szavazati jogukkal (sokak szerint kötelezettségükkel) élő képviselők közül 183-an Szili Katalint, 13-an, pedig Sólyom Lászlót támogatták. Vajon hová tűntek azok a képviselők, akik az Alkotmánybíróság első elnökét belerángatták ebbe a méltatlan helyzetbe? Kivel játszanak ők? Azt már korábban tudatosította bennünk politikusaink krémje, hogy bármit képesek lábbal tiporni, akár a legfőbb közjogi méltóságot is.
      
Az SZDSZ viselkedésére nem igazán tudok, de már nem is keresek magyarázatot. A liberális párt köztársaságielnök-jelöltje (Göncz Árpád) kétszer szerzett kétharmados többséget a parlamentben úgy, hogy saját jogon még az egyszerű többséget sem tudták volna biztosítani a szabad demokraták. Ráadásul 1995-ben az MSZP, ha akar, bárkit az elnöki székbe juttathatott volna a harmadik fordulóban, mivel egyedül több képviselővel rendelkeztek, mint az összes többi párt együttvéve. A koalíció akkor együtt szavazott. Sokan mondják, az SZDSZ olyan mint a politika maga, nem ismeri a hála fogalmát, én viszont néha úgy érzem, hogy a politikai korrektség fogalma sem tartozik az ismert kategóriák közé.
    
A FIDESZ ennél sokkal érdekesebb számomra. Jelölnek, majd látványosan cserbenhagyják jelöltjüket. Tegnap még azt kérdeztem, hogy miért tartanák jó döntésnek egyesek, Szili Katalin visszalépését, ma már azt kérdezem, hogy a mai szavazás, illetve „nemszavazás” után meglepődne-e valaki Sólyom László visszalépésén?
   
A FIDESZ, nem törődve az Alkotmány ide vonatkozó passzusával, szinte követeli, hogy a frakciótársak ellenőrizhessék egymást a titkos szavazás kapcsán. Áder János egyenesen vakondokról beszél, amikor azt taglalja, hogy egyes képviselők galádul Szilire szavaztak, mikor Sólyomnak ígérték a voksukat. A hasonlat talán annak szól, hogy a FIDESZ a szavazástól való távolmaradással nyulakat akart kiugratni a bokorból, de végül úgy döntöttek, hogy az átszavazók föld alatt bujkáló, vak lényeként kell aposztrofálni? Persze az is lehet, hogy ez csak egy egyszerű szójáték, amit én képtelen vagyok felfogni. 
   
Persze túlzás lenne azt mondanom, hogy meglepődtem. Tegnap még Szijjártó képviselő úr keverte a jogokat és a kötelességeket (vagy a szezont a fazonnal?), amikor felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy miután mindenkinek jogában áll azt támogatni, akit akar, ezért valljon színt, hogy támogatja-e Szili Katalint. Azt már csak az érdekesség kedvéért említem meg, hogy Gyurcsány Ferenc nem országgyűlési képviselő, így ő, a közvetett demokrácia szabályait figyelembe véve nem támogathat senkit, hiszen egyetlen pártot sem érdekel, hogy a közember kit támogat. Az MSZP akkor jelölte a házelnököt, amikor még nem volt ismert a választók véleménye, a többiek pedig akkor szálltak szembe Szili Katalinnal, amikor már ismertek voltak a közvélemény-kutatási eredmények.
  
Holnap újabb forduló(k). Talán az is kiderül, hogy ki lesz a következő az államelnökök sorában, ahogy az is előfordulhat, hogy őszig várnunk kell. Egy viszont biztos, politikusaink megint begyűjtöttek egy intőt.