Ha majd egyszer történészek kutatják a XXI. század elejének történetét, minden bizonnyal megállapítják, nemcsak a hagyományőrzés volt erős, de a hagyományteremtés is. A régi korok emlékeit megőrzők igyekeztek a szép hagyományokat újrateremteni. Persze úgy, hogy a lényeg ne vesszen el, de az adott kor emberének élményt, örömet hozzon. Nos, ilyen hagyományőrző és teremtő folyamat része, hogy a Jászberény határában lévő - egykor a város megélhetését adó -, tanyavilág emlékeit felelevenítik, s a kápolnához, iskolához kötődő szokásokat újra teremtetik. Nemrég ezért jártatunk búcsúban Homokon, az elmúlt hétvégén pedig Peresen.

A verőfényes napsütésben ragyogott a 2004-ben, Nagy József építési vállalkozó kezenyomán megújult kápolna. A harangláb tetején ott volt a kis harang, és misére szólított. Mellette pedig, az a nagy emlékkő, melyet tavaly avattak fel az egykor volt iskola emlékére. A kápolna nagy napra készült, belül szépen feldíszítve. Nemcsak a búcsú miatt csinosították az asszonyok, de keresztelőre is. Többekkel beszélgettem, s együttesen megállapítottuk, hogy legalább 30 éve volt utoljára Peresen keresztelő. Ezért is lesz emlékezetes Oláh József számára, hogy őt itt keresztelte meg 2009-ben Medvegy János jászberényi apátplébános.

Emlékezők és emlékek

A kápolna hátsó részén található a kör helyisége, az a közösségi tér, ahol olvasni, beszélgetni, okosodni jöhettek össze a peresi tanyavilágban élők. A falon az 1904-ben épített iskola rajza, néhány tablókép őrzi emléket. Sajnos a ’70-es években elpusztult az iskola, igaz a tanyavilág is. Az 1960-as években még 250 tanyai gazdaság működött itt, de a téeszesítés erősen befolyásolta az életlehetőségeket. Ma tucatnyit, ha találunk. Csíkné Fábián Éva meséli, az édesanyja még itt él, a terület szélén közel van a kövesúthoz, így könnyű a városba bemenni. Kasza Antal is meg tudja mutatni, hol gazdálkodtak szülei és ő maga is sok évtizeden át.  Bathó Jani bácsi – a város Pro Urbe díjas gazdája – öleléssel, puszival köszönt, s örül, hogy most itt találkozhatunk. Szatmári Zoltán hellyel kínál az egyik padon, üljek csak le, nem lesz rövid a szertartás. Ő is itt nőtt fel, egyike azoknak, akik sokra vitték az életben, pedig a peresi kis házikóból csak a szomszéd tanyát övező facsoportig lehetett jószerivel ellátni.

Az autók száma egyre szaporodik a kápolna körül, a Jász-Plasztik Kft. nagy  busza – ezúttal nem dolgozókat szállítva a műszakba -  is megérkezik. A cserkészek gyalog vagy biciklivel jöttek, s hozták a zászlókat a búcsúba, de gyorsan átöltöztek, mert a ministránsi feladat is az övék volt. Aztán feltűnik egy díszes hintósor. A Jászsági Hagyományőrző Egylet viseletbe öltözött tagjait hozzák. A legutolsót Horti István vezeti, s felesége, Hortiné dr. Bathó Edit mellett ül Medvegy János apátplébános.

Nem véletlen, amit látok, hiszen ez régen is így volt. A kápolnának nem volt saját papja, a főplébániáról járt ki kéthetente, havonta valamelyik atya az itteni hívek lelki szolgálatára. A peresi hagyományok újrateremtője, Kasza Lajosné Almási Gizella tavaly gondolta úgy, a papot eztán is hintóval hozatják ki a búcsúba. Az sem véletlen, hogy ő a peresi búcsú „háziasszonya”, hiszen férje és ő is peresi, a nagypapája pedig a négyszállási kápolna kántora volt. Gizikével felidézzük, hogy a jászberényi határban – ahol tulajdonképpen a lakosság harmada, 10 ezer ember élt régen – hol idézték fel a hagyományokat. A nagyárki búcsú híres, de azt a jászárokszállásiak szervezik, s a jászágói határban is az ott élők. Jászberényhez tartozóan Homok, Peres egészen biztos. Négyszálláson – bár azon a részen még több tanya van, mint Peresen – szokott búcsú lenni, de nem akkora, mint Peresen. Kaszáné Gizikét kérték, hogy a négyszállásit ő szervezze, de nem kis feladat ez, s aki még aktív dolgozó, annak nehezen fér bele újabb és újabb plusz feladat.

- Az iskola ott volt balra az út mentén – mutatja Kaszáné. – A Kasza, Lengyel, Taczman, Szatmári, Oláh, Bíró, Pócz, Bathó, Kövér családok éltek itt a Gyilkos és Fecske dűlők mentén. Ezeknek a családoknak a tagjai, leszármazottjai vannak most itt. Évről évre egyre többen jönnek el a búcsúba az elszármazottak is.

Mise, keresztelő, körmenet

Az öthónapos Oláh József gyönyörű, nyugodt kisfiú. A zsúfolásig teli – 60 ülőhely és kb. 20 állóhely lehet benne – kápolnában Medvegy János apátplébános szép misét mondott. Ez alatt kicsit szundikált. Aztán a keresztelési ceremóniát érdeklődéssel, de csendesen figyelte. Ha nagyobb lesz, nyilván elmesélik neki, milyen szép keresztelője volt. Meg azt is, hogy anyai nagymamája itt járta az iskolát, s anyukája, Kövér Csilla is itt nőtt fel Peresen.

A keresztelő után a mise folytatódott, majd már elmúlt dél, amikor a körmenetre sorba álltak az ünneplők. A kis harang hosszan szólította a híveket. A népes menetben legalább 320-350 ember – talán több is, mint tavaly - járta körbe a kápolnát énekelve, emlékezve. Aztán a kápolnába visszatérve felcsendült a magyar és a székely himnusz, melyet kint és bent lévő egyaránt énekelt. A folytatásban a Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjai következtek. Két középkori népéneket – egyik felvidéki, másik nyírségi – énekeltek a vasárnapi peresi búcsú zárásaként.

Persze nem volt még vége a napnak. Egy-egy pohár, üdítő, sör, aprósütemény várta a híveket az asztalnál. A beszélgetés során kiderült, melyik peresi miért nem jöhetett, vagy mi történt a nagymamával, a gyerekkel, rokonnal az elmúlt egy év alatt. Szóba került, hogy régen a peresi búcsú valójában Kisasszony napján, azaz szeptember 8-án volt. Az iskolai tanév is akkor kezdődött. Az „újkori” búcsúk azonban augusztus utolsó vasárnapján vannak, praktikus okokból. Az elszármazottaknak kedvezőbb, ha még szünidőben van ez az esemény, s az egyházfik számára is ez az időpont a megfelelő.

A kápolnában közben nagy sürgés-forgás volt. Az asszonyok pakoltak csomagoltak. Semmi sem maradhat itt, mert feltörik az ajtót, ellopják amit itt találnak. Sajnos számos példa volt az elmúlt években, így elővigyázatosságból mindent össze kell pakolni, hazavinni. Velkeiné Pócz Ilona tanárnő az oltárképet öt éve festette az ellopott helyet. Most becsomagolva pihen majd jövő augusztusig. Ő is ide járt iskolába, kisgyermekként naponta 3 kilométert gyalogolt a tudományért. Kasza Lajos testvére, Erzsébet az egyik Szűz Mária-szobrot öleli át, s veszi le az oltárról. Az édesanyja csináltatta a festett kerámiaszobrot. Lajos fia után már közel 15 év telt el, s nem fogant újabb gyermeke. A szobrot azért csináltatta, Mária hátha megsegíti. S így lett, Erzsébet nemsokára megszületett. Hát ezt a családi ereklyét nem tehetik ki tolvajoknak, esetleg vandáloknak. 

Csomagolt Versegi József is, aki a harangozást és az oltári szolgálatot végezte régen is. Ő a harangot őrzi, de sok régi dokumentum, iratok, fényképek is vannak nála. Majd egyszer megmutatja, s akkor még többet tudhatok meg a peresi tanyavilág életéről. Nagy József is sok mindet tud a kis kápolnáról, hiszen ő újította fel 2004-ben, a hívek sok támogatásával. Most éppen a főtemplom felújításán dolgozik, de a peresi kápolna ügye sem hanyagolható. Az 1912-13-ban, alap nélkül, homoktégla lábazattal készített kápolnát mindig óvni, javítgatni kell, s ő bizony számon tartja!

Kiss Erika