Kertész Tibor büszke jászberényi munkájára

 

Magyarországon sokak életét alapvetően megváltoztatta az 1956-os forradalom és szabadságharc. Egy akkor 18 éves fiatalember, Kertész Tibor sokadmagával úgy gondolta, hogy nincs jövő ebben az országban. Ő nem a politika, hanem az otthonteremtés kilátástalansága, a tanulás és a gazdasági lehetőségek hiánya miatt indult világnak, s kötött ki Svédországban, ahol befogadták. Nem véletlenül választotta ezt az északi országot. Atlétaként sok svéd fiatallal megismerkedett, megbarátkozott, és úgy ítélte meg, ott lehet jövője.
































Göteborgban elvégezte a műszaki egyetemet, majd a városi közigazgatásban dolgozott. Volt a svéd kereskedelmi kamara elnöke, környezetvédelmi és jövőkutatási feladatokkal foglalkozó bizottságokban is dolgozott az ENSZ kérésére. Egyszer azután a svéd világcégtől, az Electroluxtól érkezett hozzá megkeresés. Ez arról szólt, hogy szülőhazájában egy – az Electrolux által megvásárolt – gyárat kell az Electrolux-családba integrálnia. A kihívás nagy volt, s mivel Kertész Tibor szerette az ilyen nagy feladatokat, ezért igent mondott. Jászberényben, mert az a bizonyos gyár éppen a mi városunkban működött, sikeres éveket (1991-1997) töltött el. Azt a hídverő szerepet – a két ország kultúrája között -, amit vállalt, eredményesen teljesítette. Jászberényi munkásságáról sokat tudunk, s most, amikor az Electrolux nyíregyházi gyárának ötödik születésnapján találkoztunk – mellesleg abban is nagy szerepe volt, hogy ez a gyár Magyarországon épült fel – arról az időszakról kérdeztem, ami azóta telt el, hogy a gyár vezetését átadta Takács Jánosnak.

- Mi történt Önnel azt követően, hogy elkerült Jászberényből?

- Még 1997-ben felvállaltam a menedzsment comite vezetését, majd 2001-ben visszavonultam, de maradtam a vezető testület tagja. A SAAB-program 1995-ben kezdődött, s ennek kapcsán az ipari és a kereskedelmi kapcsolatok működéséért feleltem. Abban az évben már a svéd fél – bár a magyar állammal ekkor még nem volt aláírt együttműködési megállapodás – felvállalta ennek koordinálását, s ezt a feladatot néhány kollégával én láttam el. Amikor 2000-2001-ben a Gripenek kapcsán a szerződés megköttetett a magyar állammal, akkor a feladatom az volt, hogy a kompenzációt, az ipari együttműködést viszonyítsam a Gripen-beszerzések költségéhez. Ez nagyságrendileg 7,4 milliárd svéd korona, akkori számítások szerint mintegy 220 milliárd forint volt. Egészen a program teljesülésének végéig, a tavalyi év júniusáig végeztem ezt a feladatot. Ehhez kapcsolódik, hogy a SAAB-Gripennek vannak tervei, elvárásai a jövőre nézve is, szeretnének a magyar piacon továbbra is jelen lenni. Ezért 2009. június 4-én ismét megköttetett egy újabb szerződés, és az ebből adódó feladatokat ismét felvállaltam. Azaz, miután az Electrolux gyárának vezetését átadtam Takács Jánosnak, továbbra is a svéd-magyar kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok építésén, fejlesztésén dolgoztam, s teszem ezt ma is. Svédországban egyébként számos feladatot vállaltam még, így a környezetvédelemben, az iparban és a kutatásfejlesztésben is tevékenykedem.

- Mennyi időt tölt Magyarországon, mennyit Svédországban?

- Éppen nem régen számoltam össze, hogy tavaly tizenegyszer voltam Magyarországon, azaz szinte minden hónapban megfordultam itthon. A szakszervezeti kollégákkal éppen e beszélgetés előtt viccelődtünk, hogy lassan itt az ideje, hogy előbb vagy utóbb úgy viselkedjek, mint egy nyugdíjas, hiszen betöltöttem a 73. évemet.

- Egy vezető embernek is van magánélete. Ha lehet, mondjon erről valamit. Hogy van a családja, mivel tölti a szabadidejét?

- Sajnos most lesz öt éve, hogy Éva nejem, aki velem volt Magyarországon, harminc éves szenvedés után elhunyt. Ez borzasztóan nagy csapás volt számomra, mert egy fantasztikus embert, egy igazi társat veszítettem el. Ő nagyon hiányzik, de az élet nem állt meg, és találtam egy olyan élettársat, akivel nagyon jól megértjük egymást. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy mindenki számára nagyon fontos, hogy legyen társa. Az egyedüllét ugyanis nagyon nehezen viselhetőel, nagyon megviselheti az embert. Idő közben boldog nagypapa lettem. Az Amerikában élő Andris fiam - bár nem kapkodta el a dolgot – Olivia nevű kislánya most lesz 1 éves. Minden bizonnyal ennek hatására a Göteborgban élő Cecilia lányom is hamarosan anya lesz, ő várhatóan júniusban fog szülni. Harmadik gyermekem, Urbán fiam előtt így most adott a feladat. Ő egyébként az Európai Unióban dolgozik Luxemburgban, de egyelőre nem akarja beadni a derekát a gyermekvállalás kapcsán. Van egy víkendházunk, szeretek mozogni, így a szabadidő eltöltése nem okoz gondot.

- Hogyan emlékezik vissza a jászberényi időszakra?

- Ó, hát az volt a csúcs. Őszintén szólva, az emlékezetes nagy gyári tűzesettől eltekintve nekem csak nagyon pozitív élményeim, emlékeim vannak az 1991-1997-es évek kapcsán, melyeket a jászberényi Elecrolux gyár élén töltöttem.

- Ha visszatekernénk az idő kerekét, s 1991-et írnánk, akkor ismét elvállalná az Electrolux jászberényi gyárának a vezetést?

- Természetesen. Annyi sok barát és kolléga köt Jászberényhez abból az időből, amit nem lehet elfelejteni. Másfél hónapja például egyszer csak Vass Attila kopogtatott nálunk. Amikor ilyen kedves vendég érkezik Magyarországról, Jászberényből, az ottani Electrolux gyárból, akkor minden mást félre teszünk.

- Ennyi idő távlatából, nagy kihívás volt akkor az Ön számára, hogy a jászberényi gyár élére került?

- Hál Istennek az ember ítélőképessége olyan, hogy bizony sokszor nem tudhatja, mit is vállalt. Nagyon érdekes időszak volt a ’90-es évek eleje Magyarországon. Az emberek bizonytalanok és bizalmatlanok voltak, erre nem lehetett felkészülni. A szakmai vonallal nem is volt különösebb gond, hiszen régóta folyt már itt hűtőszekrénygyártás, azaz nagyon jól felkészült gárdára számíthattam. Az igazán kemény feladatot a kultúrák, a svéd és a magyar, különbségből adódó gondok leküzdése volt. Ehhez pedig az kellett, hogy az ember ne csak mint iparban dolgozó vezető, hanem mint magánember is belegondoljon abba, mit élnek át a kollégák ezekben az időkben. Ez igazán kemény kihívás volt.

- Hogy ezt is sikerült megoldani, azt az is jelzi, hogy napjainkban is mindenki nagyon jó szívvel emlékezik Önre Jászberényben?

- Ennek nagyon örülök, mert amikor az ember egy olyan gyárat vezet, ahol négyezren dolgoznak, ott a vezetés munkájának nyitott könyvnek kell lenni a dolgozók előtt. Nem lehet felvállalni olyan dolgokat, melyek mögött nincs tartalom, nincs érték, nincs koncepció. Úgy éreztem én is, hogy sikerült a bizalmat megteremtenem, s ez nagyon sokat segített a munkámban. Bizalom nélkül ugyanis semmi sem működik normálisan.

- Nem gondolt még arra, hogy azt a sok tapasztalatot, tudást, amelynek 73 évesen birtokában van, átadja azoknak a fiataloknak, akik most kezdik a vezetői pályafutásukat?

- Gondolni gondoltam már erre, és amikor egyetemek felkérnek, akkor tartok is erről előadást. Egyébként nagyon sok fiatal kolléga - a Wallenberg- és a SAAB-csoport munkatársai – keresnek fel időről-időre, kérik, hogy beszélgessünk bizonyos témákról, segítsek munkájukban. Ennél nagyobb öröm, hogy az ember fiatal kollégákkal dolgozhat, nincs is. Értem, hogy miért vállalnak sokan például pedagógusi feladatot. Nagyon nagy öröm az, amikor az ember látja, hogy azok a fiatalok, akiket tanított, akiknek segített, sikeresek. Ezt a feladatot Svédországban és Magyarországon is nagyon élvezem.

- Mikor jön hozzánk legközelebb, Jászberénybe?

- Tavasszal feltétlenül eljövök. Soha nem fogom elfelejteni, hogy tavaly, amikor az öreg kollégákat elhoztam a Jászság fővárosába, milyen nagy örömet jelentett nekem és nekik is. Azóta sokszor hívtak, és mind elmondták, hogy milyen jó tapasztalatokat szereztek. El voltak ragadtatva az eredményektől, különösen az fogta meg őket, hogy megtaláltuk azt a hangnemet az emberekkel, amely az eredményes munkához kell.

Kertész Tibor nyugodt, kiegyensúlyozott ember. Olyan, amilyen akkor volt, amikor az Electrolux jászberényi gyárát vezette. Szinte semmit sem változott. Korából jó pár évet letagadhatna, ugyanakkor ma is nagyon érdeklődő. Beszélgetésünk végén már ő kérdezett, mégpedig arról, hogyan vélekedünk mi a mai magyarországi helyzetről. Az ünnepség előtt és után pedig tényleg jóleső érzés volt látni, hogy milyen nagy szeretettel köszöntik egykori munkatársai, ismerősei. Látható, érezhető volt az iránta megnyilvánuló tisztelet és szeretet, melyet eredményes szakmai munkája mellett emberségével vívott ki magának. No, és az sem mellékes, hogy azt a „szerep”, melyet a magyar és a svéd kultúra közvetítésében vállalt, jól sikerült. Ha színházban lennénk, akkor percekig szólna a taps Kertész Tibornak azért, amit vállalt, s amit elért szülőhazájában, szülőhazájáért. Köszönet érte.

 

Szántai Tibor