"Nem vagy egyedül a sorsod szigetén, hisz összeköt a végzet" 2.

2010. október 4- ike- ökológiai szempontból- a legtragikusabb, fekete… helyesebben vörös napja volt kis hazánknak. Az ipari katasztrófa következményeként- szakértők szerint- mintegy 700 ezer m3 vörösiszap öntötte el Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő utcáit, és több mint 800 hektár termőföldet is rövid idő alatt vörösre festett a Természet, amikor délután fél egy körül a MAL. ZRt. iszaptárolójának X. számú kazettájánál átszakadt a nyugati gát. Az ország egy emberként fogott össze ismét, azóta is folynak a munkálatok, az anyagi és erkölcsi segítség is folyamatos…
A második részben további fotókon mutatom be, mi a helyzet Devecserben- 40 nappal a katasztrófa után.

















Vörösiszapos szeméthalom a járdán.
















Fertőtlenítik a Devecserből kimenő gépjárművet.
















A fotón látható új házon is "átgázolt" a pusztító iszapfolyam, mintegy 170 cm magasságban a nyomai.




















Segítség a rászorulóknak- a helyi katolikus karitasz emberei ruhaneműket osztanak.
















Az amúgy festői szépségű Kastélyparkban munkagépek dolgoznak.
































Az utcasarkon a rend őrei, a sarki ház falán látható, volt, ahol 2-2 és fél méter magasan hömpölygött az áradat.
















Itt is szinte plafonig ért a vörösiszap.










































Önmagukért beszélő fotók.
















Hinta-palinta- vörösiszappal átitatva...






















A piros belsőt vörösre festette a Természet.
















Ebbe a ládába sem fog több levelet dobni a postás.
















Lakatlanul... /alsó és felső fotók/
































Csendélet- 40 nappal a tragédia után /alsó és felső fotók/.












































Van, ahol még mindig-szó szerint- at iszapáradat mély nyomait viseli a ház /alsó és felső fotók/.
































Nem véres...vörös fürdő/szoba/.
















Éltető elemünk- a víz.
















A légszennyezettségi adatokat folyamatosan mérő műszerek.

























Isten nyugtassa az elhunytakat és óvja, segítse az élőket!