Kollégiumi Napok Nagykanizsán

Április 27-28-án rendeztük meg a hagyományos tavaszi kollégiumi programsorozatot a DÖK és a nevelőtestület szervezésében.

Idén is igyekeztünk változatos kikapcsolódási és fejlesztési lehetőséget kínálni a diákjaink számára. A kollégiumvezető megnyitója után a városi katasztrófavédelmi kirendeltségre látogattak el az érdeklődő tanulók. 16 órától a parkban „Tell Vilmos kerestetik” címmel íjászat következett a Kanizsa Íjász Egyesület irányításával. 17 órától Szabados Gábor rendőr főhadnagy tartott bűnmegelőzési előadást. Vacsorát követően került sor a rejtvényparádéra és a játékos ügyességi vetélkedőre, illetve a kézműves foglalkozásra, ahol gyöngyékszerek és decoupage-dobozok készültek.

Másnap délután az állatmenhelyen tettek látogatást a kutyakedvelők. 16 órától a közeli lőtéren próbálhatták ki ügyességüket és pontosságukat a fiúk-lányok. Visszavágóra került sor a Piarista Gimnázium kollégiumi focicsapata és a mieink között. Este előadáson vehettek részt az érdeklődők, ahol Rakonczay Gábor kenus óceánjáró beszélt eltökéltségről és kitartásról, sok érdekes tapasztalatot és élményt megosztva hallgatóságával. Vacsora után egy iskolai élettel kapcsolatos játékfilmet tekinthettek meg a kollégisták. Minden rendezvény nagy érdeklődés mellett zajlott, a megkérdezettek pozitívan nyilatkoztak a szórakoztató és tanulságos programokról.