Polgárőrség alakult Jászberényben

Jászberényben van rendőrség, több hivatásos biztonsági cég, működik már Városőrség, mint civil szervezet, s két polgárőr szervezet is, egyik Porteleken, másik a Neszűrben. A lakosok biztonságérzete közben a mélypontra süllyedt a sok betörés miatt.

Nemrég újabb Polgárőrség alakult, mely a város belterületén kíván dolgozni. Szeptember 15-én alakult meg az egyesület, melynek elnöke Dobrán Gyula tájékoztatta lapunkat elképzeléseikről. Kimondottan a város utcáin, terein kívánnak járőrözni. Nagy figyelmet fognak fordítani a városszéli lakótelepek – Érpart, Szatmári lakótelep - utcáira, ahol az elmúlt időszakban nagyon sok betöréses lopás történt.

Jászberényben volt már többször próbálkozás polgárőrség létrehozására, de nem sikerült. Nagy elhivatottság és profi szervezés is kell ahhoz, hogy önkéntes járőrözést vállaljanak az emberek. Dobrán Gyula elmondta, nem kis szervezési feladatot kíván a polgárőrség működtetése, de sok szakember csatlakozott már eddig is hozzájuk. Van két tapasztalt polgárőr vezető is soraikban a környező településekről, több nyugalmazott rendőr és biztonsági őrök is. Ő maga is biztonsági őrként dolgozik, így van szakmai tapasztalata erre a tevékenységre.

A civil szervezet cégbírósági bejegyzése folyamatban van, de az előkészítő munkákkal jól állnak. Halmai Ferenc jászberényi rendőrkapitánnyal felvették a kapcsolatot, aki támogatásáról biztosította őket. Gedei József polgármesterhez is bejelentkeztek, készülnek a találkozásra.

Dobrán Gyula elmondta, ezek a napokban talán a legfontosabb, hogy a tagokat toborozzák. Az egyesület 12 fővel alakult, ma már mintegy negyvenen vannak. Alaposan átgondolt szakmai munkát, rendszeres járőrözést terveznek, s ehhez számításaik szerint Jászberényben legalább 60 aktív – jól kiképzett, felkészült - polgárőr szükséges. Azaz, várják a 18 év feletti büntetlen előéletű hölgyeket és urakat egyaránt. Szeretnék, ha minden nap és főleg éjszaka a város minden utcájában megjelennének, és a lakosok érezhetnék, hogy biztonságban vannak.

A polgárőrség működéséhez a személyi feltételek mellett persze még sok minden szükséges. Egyenruha, mellény, autó és benzin, állandóan elérhető nyilvános telefonszám. Ezért az adományokra is nagy szükségük lesz. A kutyás járőrszolgálatot szeretnék már a közeli napokban elkezdeni. Mindenképpen szeretnék a bűncselekmények megelőzését elérni, de egyfajta visszatartó hatást, hogy a város lakosainak biztonságérzete javuljon.

Aki csatlakozni kíván a Jászberényi Polgárőr Egyesülethez, az Dobrán Gyulával veheti fel a kapcsolatot, telefonszáma: 70/362-52-51

Kiss Erika