Csarnok az időben

 

"Csarnok az időben"

Perjéssy-Horváth Barnabás: Kollégium blues

 

A Debreceni Református Gimnáziumról és annak internátusbeli életéről sokan és sokféleképp írtak már, Móricz Zsigmondtól Végh Antalon keresztül Szabó Magdáig. Íme itt egy újabb regény a Refiről, amely Perjéssy- Horváth Barnabás szellemes tolmácsolásában hozza közelebb a történelmi gimnázium diákéveit és hagyományközegét. A negyvenéves szerző első regényében a rendszerváltás előtti évek történelmébe helyezi az életrajzi ihletésű sztorit. A fiatalság édes ízével átitatott történet bevezeti az olvasót a Református Gimnázium mikrokozmoszába, melynek működését többé-kevésbé változatlanul ugyanazok az íratlan és írott szabályok határozzák meg lassan ötszáz éve. A koliszlenget és ősi megnevezéseket (szilencium, lustra, fika, apparitor, szédesz) használó mesélő abból az időből mutat fel egy szeletet, amikor a szocializmus szelleme lengte be az országot (az iskola ablakából rá lehetett látni a Lenin szoborra), a Hair-en felnőtt, érettségi előtt álló fiatalokban buzgott a változtatás vágya.

A Kollégium blues dallamából néhány jellemző akkord:"A Kollégiumot nem készen kapjuk, igaz, sok mindent igen, a szokásokat, a hagyományt és mindenekelőtt az épületet, a beszédes falakat… A vérbő életet viszont csak mi adhatjuk, halandó utódok."

A Kollégium blues értékes olvasmány minden korosztály számára. Egykor volt, leendő és majdani refiseknek pedig muszáj a könyvespolcra tenni.