Kunságiak főznek a Jászságban
|
2011. június 15. 18:01 |
A Jászberényi Nyári rendezvényei között vannak hagyományosak, de idén ezek is megújulnak. A X. Népi Ételek Főzőverseny tekintetében is több változásról tájékoztatta a sajtót Bobák József, a Jászsági Vendéglátósok Egyesülete elnöke, aki egyben főszervezője is a népszerű főzőversenynek. |
A törökök szerethetők
|
2011. június 9. 17:48 |
A Jász Múzeumban a Kulturális és Tudományos Hetek sorozatában érdekes előadás volt csütörtökön délután. Egy különleges felkészültségű előadó, dr. Bartha Júlia volt a vendég, aki nagykun, karcagi származású, s a nők között szinte egyedülálló tudással bír, kiválóan beszél törökül. A néprajztudós sok éven át kutatta a törökök szokásait, hagyományait, így kiváló ismerője a mai török társadalomnak is, ami a hagyományokban gyökerezik. |
Jászberényben vár a XX. Hajta Túra
|
2011. május 1. 10:00 |
Jászberény nyugati határát övező, a Hajta védett területlét is érintő Zagyvamenti Természetvédelmi területen idén a XX. Hajta Túrára várják a teljesítménytúrázókat. |
Velünk farsangoltak az európaiak
|
2011. február 20. 17:03 |
Nemrég 20 felnőtt és 10 diák érkezik Jászberénybe a Klapka SZKI vendégeként, hogy a Comenius-program újabb állomásaként itt tartsák meg soros találkozójukat. |
Önkéntesek segítik a múzeumot
|
2011. február 3. 17:00 |
A Jász Múzeum Jászberényben lassan 140 éve gyűjti, őrzi, bemutatja a Jászság és Jászberény természeti, történelmi, néprajzi, kulturális értékeit, emlékeit. Azonban mint kis, vidéki múzeumnak nem könnyű a helyzete finanszírozási, fenntartási szempontból. |
A jászberényi városkép a XIX. század végén
|
2011. január 22. 16:15 |
A Jászság első gimnáziumát 1767-ben Jászapátin Dósa Pál jászkapitány alapította. Fenntartása azonban anyagi gondokkal küzdött, így 1779-ben Jászberény városa vállalta, hogy tovább működteti, finanszírozza azt. Így a gimnáziumot elköltöztették Jászapátiból. Előbb a hadnagyi kvártélyban működött, majd 1788-ban a főtéren álló granárium (gabonatároló) épületét alakították át iskolai célra. |
Látogatás a Látogatóközpontban
|
2011. január 22. 15:06 |
Novemberben avatták fel Jászberényben a Kossuth úton megújított épületben a Jász Látogatóközpontot. A fényes ünnepség után lakat került a kapura, hó a hatalmas kürtre. Téli álomba merült az új turisztikai látványosság. Vajon mikor lesz benne igazi turista? Erre volt szerkesztőségünk kíváncsi. |
Pingvinek költöztek Jászberénybe
|
2010. november 27. 17:29 |
Csütörtökön délben ünnepélyes keretek között avatták fel a Jászberényi Állat- és Növénykert új kifutóját, melyet a pápaszemes pingvineknek alakítottak ki. Az avatásra az Apponyi Iskola ötödikesei – szigorún bringával érkezve az új kerékpárúton - is megérkeztek, de a 298. sz. Lehel vezér cserkészcsapat Pingvin őrse is. |
A természet kiheveri?
|
2010. november 1. 12:38 |
Az idős emberek sem emlékeznek olyan évre, melyben ennyi csapadék hullott volna, olyan ár- és belvíz okozta károkat szenvedett volna az ország, mint az idén. |
A béke és barátság emlékműve
|
2010. szeptember 9. 18:37 |
Még egy hétig látható a jászberényi Déryné Művelődési Központban az az emlékmű, melyet Sisa József tűzzománcművész készített, és hamarosan iráni testvérvárosunk valamely közterét fogja ékesíteni. A neves iparművész és fiai munkáját múlt szerdán délután mutatták be a jászberényi lakosságnak. A rendhagyó kiállításmegnyitót megtisztelte jelenlétével az iráni nagykövet is. |
Tehetséges gyerekek ismét Kínában jártak
|
2010. július 22. 16:50 |
Húszéves a kapcsolat a kínai Soong Ching Ling és a magyar Panda Alapítvány között. Azóta utaztatnak kiemelkedő teljesítményű gyerekeket kölcsönösen, mely nem kis dolog a távolságot és a költségeket tekintve, viszont nagyon hasznos a népek közötti kapcsolatok elmélyítése, a kulturális fejlődés szempontjából. |
Racka juhok reszkessetek!
|
2010. július 10. 13:05 |
Jövő szombaton, július 17-én kilencedik alkalommal rendezik meg a jászberényi Margitsziget árnyas fái alatt a népi ételek főzőversenyét. A Jászsági Vendéglátók Egyesülete minden évben valamilyen honi hagyományt igyekszik erősíteni. Idén rackából készült pörkölt lesz a különlegesség. Egy jászfényszarui tenyésztő segít abban, hogy ez a régi magyar juh újra népszerű lehessen, még ha az állománya egy példánya emiatt el is fog halálozni. |
Ismét jönnek a csángók Jászberénybe
|
2010. július 1. 14:08 |
Ismét jönnek a csángók Jászberénybe |
Vigadalom hétről hétre
|
2010. június 12. 13:31 |
Az elmúlt hétvégén a Jászkürt Fogadóban rendezett kettős képzőművészeti kiállítás megnyitójával az idei Jászberény Nyár rendezvénysorozata elkezdődött. Mire számíthat a város közönsége, mely itthon szeretne szórakozni, jó programokat látni, hallani ezen a nyáron is. Sas István, a DMK igazgatója tájékoztatójából kiderült, hogy a rendezvénysorozat programjainak száma meghaladja a százat. |
Teljesítménytúrázóknak ajánlják
|
2010. május 2. 15:02 |
A gyalogos teljesítménytúrázókat már tizenkilencedik alkalommal invitálják a Jászságba a Hajta – 35/20 Gyalogos Teljesítménytúra szervezői. A túra célja a Zagyvamenti, a jászberényi és a farmosi Hajta Természetvédelmi területek, az újerdői tanyavidék szépségeinek megismertetése. |
Díjnyertes pizzaszakács
|
2010. április 26. 16:42 |
Különdíj és sok tapasztalat ez az eredménye Pomázi Péter múlt heti olaszországi látogatásának. A 31 éves fiatalemberre tavaly, a nyári főzőverseny alkalmából figyelhetett fel a berényi közönség. Csodás alkotásokat készített pizzatésztából. Már akkor az idei, pizzaszakácsoknak rendezendő világbajnokságra készült. |
Indul a turisztikai nagyüzem
|
2010. március 6. 17:30 |
Sajtótájékoztatót tartott hétfőn a Jászkapu Turisztikai Egyesület abból az alkalomból, a Jászság ismét ott lesz az Utazás 2010 kiállításon a fővárosban. A március 5. és 7-e között minden évben megrendezett kiállítással indul tulajdonképpen a turisztikai szezon, aki nincs ott ezen a rendezvényen, az bizony valamit elmulaszt. |
Az Uralon túl jártunk
|
2010. február 9. 19:35 |
A DMK Világjárók sorozatának keretében a múlt héten szerdán az Uralon túlra utazhattak az érdeklődők. Máté Éva egy, az 1980-as években tett utazásának élményeit elevenítette fel, s osztotta meg a népes hallgatósággal. Egy IBUSZ-os szervezett utazás keretében járt az előadó a Szovjetunióban. Az utazás 17 napja alatt 14 700 kilométert tettek meg, 15 tagországot repültek át és 11 időzónát. |
Internetes licitoldalt indítottak a Velencei-tavi szolgáltatók
|
2009. augusztus 3. 9:32 |
Elindult a velencei-to.com oldal, amelyen a tó körül kínált kulturális és vendéglátóipari szolgáltatásokra tehetik meg tétjeiket a nyaralni vágyók. |
Az Európai Unió 10 legfontosabb tanácsa utazóknak
|
2009. augusztus 3. 9:25 |
Az Európai Bizottság az augusztusi vakáció kezdete előtti utolsó pillanatban tíz jótanácsot tett közzé, amelyeket feltétlenül érdemes megszívlelniük a repülőút vagy külföldi utazás előtt állóknak. |