Hazánk legnagyobb barlangi tavait fedezték fel Tapolcán
|
2010. december 18. 22:17 |
Kérdezzük meg az átlagembert, mi jut eszébe Tapolcáról - szinte biztosan a Tavasbarlangot fogja elsőként megemlíteni. Mostantól azonban ezt a kifejezést többes számban illik használni, ugyanis 2010. november 26-án ebben a gyönyörű fekvésű városban találták meg hazánk legnagyobb vízfelületű barlangi tavait. |
Újdonságok az egészségügyben
|
2010. december 8. 17:24 |
A jászberényi Szent Erzsébet Kórház minden évben megrendezi az Erzsébet napi tudományos ülését, mely továbbképzési fórumként működik már több mint egy évtizede. Szombaton délelőtt, az első idei hótól kicsit megriadva ültek a DMK nagytermébe érkezett résztvevők. Nem bánták meg az erre szánt időt, mert sok érdekesség, újdonság hangzott el, s felmerülő kérdések megvitatására is van lehetőség ilyen találkozó során. |
Mérgező ásványvizek a hazai piacon - a legújabb fejlemények
|
2010. augusztus 10. 20:08 |
Az Interpress Magazin (IPM) márciusi ásványvíz-tesztjében a Visegrádi és az Auchan nevét viselő ásványvizek szerepeltek a legrosszabbul. Mindkét cég vizeiről beigazolódott, hogy mérgezőek. A Visegrádi esetében a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében kimondta, hogy ez a víz gyermekek és csecsemők számára mérgezés veszélyes! Ezért a cég a törvény szerint a palackokra köteles lenne ráérni, hogy a terméke a fenti korosztályoknak nem ajánlott. Ők azonban ehelyett azt állítják, hogy a veszélyes fluorid mennyisége éppen a határértéken van, ami 1,5mg/liter. Annak ellenére, hogy az MgSzH által elvégzett mérés szerint ez 1,8mg/liter, ami jóval a határérték fölött van. http://interpressmagazin.hu/uploads/ipmteszt/mgszh_meres.pdf) |
A bíróság szerint is ártalmas a Visegrádi ásványvíz!
|
2010. július 28. 15:30 |
Az IPM márciusi ásványvíz tesztje jóval nagyobb port kavart, mint azt gondoltuk volna. Az eredmény megrázó volt a gyártók számára, szembesülniük kellett az igazsággal, mely szerint nem igaz, hogy nincs egészségesebb az általuk forgalmazott palackozott vizeknél. Hiába a reklámra költött sok pénz, az objektív mérések több cég esetében is ártalmas, gyermekekre mérgező vegyületek jelenlétét igazolták. A viszonylag liberális magyar szabályozásnak sem tudnak esetenként megfelelni, pedig az értékesítés óriási extraprofittal folyik. |
Ki a kisebbség Európában?
|
2010. március 27. 17:30 |
Jászberényben a főiskola Apponyi Termében érdekes előadásra került sor a Fidesz választási kampányának részeként. Azonban ez alkalommal nem a hazai politika volt napirenden, hanem Európa – s benne hazánk és a magyarság – jövője. |
Terhesség előtt már meghatározható az ideális folsav szedés?
|
2010. január 6. 0:54 |
Minden ember más és más. Nincs ez másképpen a gyermekvállaló édesanyáknál sem. A genetika tudománya segít meghatározni azokat az anyai génvariációkat, amelyek befolyásolják a magzat fejlődését. |
Tudományos kapcsolat Izraellel
|
2009. november 24. 17:56 |
A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kara több mint három éve ápol kapcsolatot az izraeli Haifában található Academic Arab College for Education intézményével. A két intézmény vezetői több alkalommal vettek részt cserelátogatáson. Az együttműködési lehetőségek alapos vizsgálata után 2008-ban olyan megállapodást kötöttek, hogy tudományos rangra emelik a kapcsolatokat. |
SZÉKESFEHÉRVÁRON A „TÜKÖRBEN A VILÁG” KIÁLLÍTÁS
|
2009. november 17. 20:42 |
Budapest után először kerül vidéken megrendezésre a „Tükörben a világ” kiállítás. A fővárosban november 10-ig megtekinthető kiállítást több mint 2000-en látogatták meg. Székesfehérváron, az Alba Regia Centrumban, november 16-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a rendhagyó, interaktív tárlat, amely egyedülálló módon hívja fel a figyelmet a környezettudatos gondolkodás fontosságára. |
Arany Hangya Díjkiosztó a Hulladékgazdálkodási Nap 2009 nemzetközi konferencián-2009. október 28.
|
2009. szeptember 30. 14:48 |
Hulladékgazdálkodási Nap 2009 nemzetközi konferencia keretén belül kerül átadásra a legjobb szelektív hulladékgyűjtési modellt bemutató önkormányzat számára az Arany Hangya Díj. |
Magzati genetika vagy GÉNetika?
|
2009. március 9. 23:40 |
Sokat lehetett hallani arról az elmúlt hetekben, hogy megszületett a világ egyik első olyan lánycsecsemője, akinél a mesterséges beültetés előtti genetikai vizsgálat segítségével zárták ki az öröklődő emlőrák kockázatát. Számos kérdés érkezett hozzám azzal kapcsolatban, hogy a közeli jövőben szélesebb körben elérhető lesz ez az eljárás, illetve milyen esetekben tarthatjuk etikusnak a beültetett genetikai vizsgálatok alkalmazását? |
Budapest lesz az Európai Innovációs Szövetség soros elnöke 2009-ben
|
2008. október 12. 13:25 |
2008. október 9-10-én
tartotta az Európai Innovációs Szövetség irányítótestülete (Innovation
Alliance Steering Committee) első budapesti ülését, aminek célja a
szervezet 2009-es magyarországi konferenciájának előkészítése volt. |
Jogi doktorok Bologna szellemében
|
2008. szeptember 24. 8:46 |
Győr büszkén figyeli,hogy nevesebbnél nevesebb szakemberek dolgoznak a Deák Ferenc Jogi karon oktatóként, intézetvezetőként. Felsorolni sem lehet Halmai Gábor,Bihari Mihály,Országbíró Zoltán,Szigeti Péter,Lenkovics Barnabás és más szaktekintélyek munkájukkal milyen mértékben járulnak Győr kiemelkedéséhez az országban. |
Márta mamut története folytatódik
|
2008. augusztus 3. 11:36 |
A tavalyi év nagy szenzációja volt a Mártának elnevezetett mamut
maradványainak feltárása a Jászfelsőszentgyörgy határában folytatott régészeti
ásatás során. Akkor azt állapították meg a régészek, zoológusok, hogy egy
kifejlett nőstény csigolyáinak egy részét, medencecsontját, farokcsigolyáit,
keresztcsontját, agyarait és fogát találták meg. |
Digitális képeken a Kárpát-medence élővilága
|
2008. július 24. 12:21 |
Dr. Hamar József, Szolnokon élő ökológus jóvoltából egyedülálló képgyűjtemény látható az Interneten a Kárpát-medence élővilágából. A képek bárki számára hozzáférhetők, élőlények sokasága tanulmányozható ez által. Az alábbiakban közöljük Hamar József írását (olvasható a www.greenfo.hu honlapon), amely a képgyűjtemény használatával kapcsolatos információkat is tartalmazza. |
Jövőnkről esett szó
|
2008. május 24. 18:08 |
Speciálisnak tűnt a múlt
csütörtökön a jászberényi Városi Könyvtár és Információs Központban tartott program, mely a
meghirdetés szerint energiatakarékos megoldásokról szólt. Az élénken érdeklődő
szakmai közönség fórummá szélesítette a Jászsági Természetvédelmi és
Környezetvédelmi Egyesület rendezvényét. |
SMS-bomba Kínának
|
2008. május 17. 1:23 |
Nyomoznak a spammer után, aki kéretlen SMS reklámokkal szórta meg a kínai mobilfelhasználók majdnem felét.Több mint 200 millió, a China Mobile és kisebb riválisa, a China Unicom hálózatába tartozó mobilfelhasználó kapott kéretlen reklám SMS-eket. |
Hungarian city offers eGov services by SMS
|
2008. május 17. 1:19 |
Békéscsaba municipality, in south-eastern Hungary, has become the latest local authority to offer round-the-clock wireless eAdministration services.The rate of penetration of the Internet in the Hungarian market is still relatively low and this acts as a major obstacle to using web-based eGovernment services. |
Rajzolj, ragassz és repülj
|
2008. április 28. 15:01 |
Minden gyerek álma a repülés: a kisfiúk pilóták, a kislányok pedig légiutas-kísérők szeretnének lenni. A Lufthansa ezért Gyermeknap alkalmából egy egész általános iskolai osztály számára szeretné teljesíteni ezt az álmot. |
Genetikai mintavétel
|
2007. december 27. 3:21 |
A genetikai diagnosztikához biológiai minta szükséges, amelyből a kinyert örökítő anyag képezi a vizsgálat alapját. |
Genetikai diagnosztika
|
2007. december 26. 17:46 |
A genetikai diagnosztika ma már széles körben elérhető a magyar lakosság számára is. |