Túlélőtábor Kiskörén
|
2013. november 19. 23:13 |
Az Arany János Kollégiumi Program 9. évfolyamos diákjai augusztus közepén katonai túlélőtáborban vettek részt Kiskörén. |
Tanulmányi versenyek Püspökladányban
|
2012. április 11. 11:52 |
Tanulmányi versenyek
Püspökladányban 2012.április 3-án került sor iskolánkban a tanulmányi versenyek megrendezésére. |
OFI fejlesztések
|
2012. március 6. 9:07 |
Két TÁMOP-os produktumra hívjuk fel a pedagógus kollégák figyelmét, mindkettő korszerű, internetes honlapról használható alkalmazás. |
Nyilvános az új Nemzeti alaptanterv vitaanyaga
|
2012. február 10. 11:28 |
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapján olvasható az új Nemzeti alaptanterv vitaanyaga. A dokumentum megismerése mellett lehetőség van a szövegtervezet véleményezésére, az észrevételek, javaslatok elküldésére. |
A közösség épült, s a község szépült
|
2011. november 16. 22:55 |
Az őszi szünetet megelőzően, október utolsó hétvégéjét az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Program tizedik, tizenegyedik és végzős évfolyamosai a kollégiumban töltötték, ahol a felzárkóztató közismereti és szakmai korrepetálások mellett lehetőség nyílt egy kis közös tevékenységre és szórakozásra is. |
Életkerekítő
|
2011. május 19. 9:09 |
Május 18-án vettünk részt immár másodszor az Életkerekítő tréningen. Nagyon speciális alkalom ez, ugyanis a Váci Mihály Gimnázium AJKP-ban tanító tanárai és a BLSZSZK Lorántffy Zsuzsanna Kollégium nevelői együtt tanulják az úgynevezett Szivárvány kártyacsomag használatát. |
Empowering Arab Women in ICT
|
2011. április 30. 19:29 |
Empowering Arab women in the ICT sector, Morocco 6-7 December 2011. |
Karacs Nap Püspökladányban
|
2011. április 13. 9:07 |
Karacs Nap Püspökladányban
Március 31-én először vettünk részt a Karacs Napon, amelynek
a megszervezésére kétévente kerül sor iskolánkban. |
Amikor kigyúlnak az emberiesség lángjai...
|
2011. február 10. 14:28 |
A magyar Ifjúsági Vöröskereszt február 9-én ünnepelte megalakulásának 90 éves évfordulóját. |
"Mire való ez az egész élet, ha nem arra, hogy az ember jól érezze magát... "
|
2011. február 10. 13:17 |
A Váci Mihály Gimnázium Arany Programos tanulói a hét elején Móricz Zsigmond nagysikerű, Úri muri című regényének színpadi változatát tekinthették meg a Nemzeti Színházban,amit Bezerédi Zoltán rendezett. |
Szalagavató és rock and roll
|
2011. január 5. 19:25 |
Az ünnepek előtti napokban gimnáziumunk számos rendezvényén tűntek fel „aranyos” diákok. |
Brúnó, a mamut
|
2010. december 12. 17:26 |
A Mátrában kirándult a Váci Mihály Gimnázium előkészítő évfolyama. |
Egészséghét a gimiben
|
2010. december 8. 4:10 |
Az egészségvédelem jegyében zajló egy hétig tartó programsorozat igencsak megmozgatta a bátonyterenyei Váci Mihály Gimnázium „aranyos” diákságát. |
A költő és a szobrászművész, akik ismerték iskolánk névadóját
|
2010. december 5. 20:14 |
Decemberben kezdődött és a hónap végéig tart az a Váci Mihálynak emléket állító programsorozat, mely keretének mi „aranyos” diákok találkozhatunk azokkal a híres, de főleg elismert művészekkel ,akik személyesen ismerték a költőt. |
„Utat, irányt, célt itt mutassatok!” – Negyven éve hunyt el Váci Mihály
|
2010. november 18. 21:58 |
Ezt! Itt! Most! című felejthetetlen és egyben programadó versével tisztelegtek a költő nevét és szellemiségét őrző bátonyterenyei gimnázium tanulói és tanárai az iskola névadójának szobra előtt, melyet a diákság képviselői koszorúztak meg, jelezvén, kezdetét veszi az intézményben az a három hétig tartó rendezvénysorozat, mely programjai a költő életét, korát, pályafutását mutatják be. |
FINNORSZÁGBAN A ZRÍNYI
|
2010. november 11. 14:19 |
A
nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tanári küldöttsége 2010.
november 2. és 7. között egy finnországi tanulmányi úton vett részt, melynek témája a tehetséggondozás volt. |
Az elsősegélynyújtást megtanulni gyerekjáték
|
2010. november 7. 19:39 |
Az elsősegélynyújtást megtanulni egyáltalán nem nehéz feladat, viszont adott esetben életeket menthet. |
Gender-IT looking for role models - Tell your ICT story!
|
2010. június 29. 0:05 |
Gender-IT is a two-year initiative co-funded by the European Union’s Lifelong Learning Programme, under the Leonardo da Vinci Action. It is implemented by seven partners from:
•Intercollage, Cyprus, Lead Parner•University of Tartu, Unit of Gender Studies, Estonia•ITEC and Militos, Greece •Scienter España, Spain•EMMERCE EEIG, Sweden•Inova Consultancy, UK
Gender-IT's specific objective is to build a European network of research, education and business partners for actively fostering gender mainstreaming in VET for the ICT sector. |
Egy fergeteges drámaóra
|
2010. április 29. 15:43 |
Drámaórán meglátogatott minket egy úriember és egy fergeteges órát tartott a tanárnővel. |
Parlez-vous français?
|
2010. március 29. 10:02 |
Kovács Dániel Attila a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium Arany János Tehetséggondozó Programjának 13.d osztályos tanulója és a 2009/2010-es év francia OKTV-jének döntőse. |