A dolgokat nevén kell nevezni
|
2010. július 1. 14:13 |
A dolgokat nevén kell nevezni |
Az Uralon túl jártunk
|
2010. február 9. 19:35 |
A DMK Világjárók sorozatának keretében a múlt héten szerdán az Uralon túlra utazhattak az érdeklődők. Máté Éva egy, az 1980-as években tett utazásának élményeit elevenítette fel, s osztotta meg a népes hallgatósággal. Egy IBUSZ-os szervezett utazás keretében járt az előadó a Szovjetunióban. Az utazás 17 napja alatt 14 700 kilométert tettek meg, 15 tagországot repültek át és 11 időzónát. |
A rák legyőzhető
|
2010. február 9. 19:30 |
Első alkalommal került arra sor, hogy a Rák Világnapja alkalmából rendezvényt szervezetek Jászberényben. A múlt csütörtöki rendezvény egyben nyitánya is volt a Szent Erzsébet Kórház azon törekvésének, hogy mind közvetlenebb kapcsolatba kerüljön a jászsági betegklubokkal, szélesebb társadalmi bázist alakítson ki a lakossággal. Mindezt Békés Tamástól, a kórház közönség kapcsolatokért felelős szakemberétől tudtuk meg. |
Sok a gond a társasházakban
|
2010. február 4. 9:05 |
Tavaly ősszel alakult meg városunkban a Társasházi Klub az OTP közreműködésével. A pénzintézet gazdasági érdeke vezérelte azt, hogy ezzel a területtel is foglalkozzon. A társasházak pénzének, számláinak, hiteleinek kezelése, a ma már elodázhatatlan felújítások, a pályázati lehetőségek okán jogos is volt egy kis összefogás. A múlt csütörtöki klubnapon szinte alig akarták a képviselők hazamenni, annyi gond, baj került terítékre. |
Klubavató bográcsgulyással
|
2009. december 22. 16:44 |
A hatalmas hóban sokan gyalog indultak el december 20-án a jászberényi Pelyhespartra, ahol a Déryné Nyugdíjas Klub új székházának ünnepélyes avatását tartották. A zord időjárás nem riasztotta el a klubtagokat, csak a nagyon idősek maradtak otthon, de őket gyakran emlegették a többiek, így lélekben velük is ünnepeltek. |
Az India sorozat következő előadása
|
2009. november 24. 8:48 |
Az India sorozat következő előadása az RC. Budapest-Ferihegy Clubban: A kertimádó mogulok 2009. |
Hazánk és a válság furcsa viszonya
|
2009. szeptember 25. 13:36 |
Jászberényben az Európa Klubban már ötödik alkalommal hallgathattuk Lengyel László közgazdász, politológus, közíró előadását. Benedek Elek dédunokája nem mesedélutánt tartott, racionális, tényeken nyugvó elemzést hallhattunk tőle a világ, Európa és hazánk gazdasági helyzetéről, a válság természetéről, és a lehetséges szcenáriókat is felvázolta. |
előadás India történelméről
|
2009. szeptember 24. 22:27 |
India történelme, avagy kik, mikor, miért, mit. címmel előadás lesz az RC, Bp Ferihegy ülésén október 13-án 19:30-kor. |
Klub közös képviselőknek
|
2009. szeptember 12. 19:40 |
Jó napja volt kedd azoknak, akik jászberényi társasháznak közös képviselői. Nem egyszerű ugyanis a feladatuk, hiszen a lakástulajdonosok hozzáállása sajnos sok esetben problémás, a törvények, szabályok gyakran változnak, így nehéz naprakészen intézni egy-egy társasház ügyeit. Most azonban az OTP Dél-alföldi Régió Igazgatósága segítségével nagyon sok hasznos tanáccsal látták el őket, sőt Társasházi Klub is alakulhat városunkban, ahogy máshol is az OTP regionális igazgatósága szervezésében. |
A rákbetegek és gyógyultak egymást segítik
|
2008. október 2. 11:26 |
A jászberényi Támasz Klub és a rákbetegeket segítő Napforduló Szolgálat öt éve alakult. Most egy egészségmegőrzési, felvilágosító fórumot tartottak. |
Rosszkedvünk ősze nem látszik oszlani
|
2008. szeptember 25. 20:02 |
Jászberényben az Európa Klub vendége Lengyel László közíró politológus volt, és semmi biztatóval nem tudott szolgálni a hazai közállapotokat illetően. |
Büszkék vagyunk rá !!
|
2008. július 22. 23:10 |
Az elmúlt Rotary évben ( 2007-2008 ) a magyarországi klubok közül az RC Kecskemét tagjai vettek részt legnagyobb százalékban Rotary üléseken. ( 75 % ) |
Egymást is segítik a klubtagok
|
2008. április 7. 8:17 |
Igazi fórummá szélesedett csütörtökön a jászberényi Támasz Klub programja. Dr. |
Prof. Dr. Bánhidy Ferenc az RC Budapest tagja is kitüntetett
|
2008. március 14. 14:56 |
Hazánk nemzeti ünnepe alkalmából a "Magyar Köztársaság Érdemrendjének Tiszti Fokozatá"-t vehette át a Parlamentben Prof. Dr. Bánhidy Ferenc az RC Budapest tagja |
Vendégünk Kákosy Csaba miniszter úr
|
2008. március 12. 9:14 |
Az RC Budapest-Sasad 2008. március 18-án tartandó klubestjén Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter a meghívott vendég és előadó. |
Hal ezerféleképpen
|
2008. február 12. 11:03 |
Jászberényben a Klapka György SZKI Kossuth úti
tankonyhája és étterme jeles vendéget fogadott a múlt héten, egy olimpikon
szakácsot. A jászberényi mesterszakácsok és az iskola jeles szakács- és pincértanulói
is köré gyűltek, hogy a mesterfogásokat ellessék tőle. |
Nálunk csak foci van
|
2007. június 22. 12:12 |
Kuncogtunk, nevetgéltünk, jó hangulatban beszélgettünk Jászberényben az Európa Klub keddi találkozóján. Pedig valójában sírni lett volna kedve annak a tucatnyi embernek, akik a könyvtár klubtermében kíváncsiak voltak Hegyi Iván újságíróra, az ő helyzetértékelésére a hazai labdarúgással kapcsolatban. |
BABA-készítő műhely Révfülöpön
|
2007. március 7. 15:52 |
Jöjjön március 11-én Révfülöpre. |