Köztisztaság, hulladékkezelés – konferencia és kiállítás (Szombathely, 2011. május 3-5.)
|
2011. április 28. 10:39 |
A Köztisztasági Egyesülés szervezésében 21. alkalommal megtartásra kerülő nagy tekintélyű szakmai rendezvény harmadik napja a helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatás megszervezése, szabályzása, működtetése, valamint ellenőrzése során felmerülő problémákkal foglalkozik. A május 5-ei napra a szervezők az önkormányzati résztvevőket térítésmentesen várják. |
Hogyan látja egy vérbeli kereskedő
|
2010. október 23. 9:47 |
Korábban már írtunk a szombathelyi zöldség-gyümölcs kereskedőről, Horváth Emilről, aki mögött több évtizedes szakmai tapasztalat áll. Most abból az apropóból kérdeztük meg, hogy eltörölték azt a rendeletet, miszerint a különböző konyhák csak közbeszerzéses eljárással szerezhették be az alapanyagukat. |
Több jogot kapnak az buszok utasai is az EU-ban
|
2010. június 1. 18:17 |
A jövőben az európai uniós országokban busszal utazókat is ugyanolyan jogok illetik meg, mint a repülőgépek, vagy vonatok utasait: késés esetén például kártérítésre lesznek jogosultak.Az Európai Parlament közlekedési bizottsága kedden jóváhagyta az erről szóló javaslatot, amelyet a 27 tagország tavaly decemberben hozott. |
Vaddisznó genetikai ujlenyomat vizsgálat
|
2010. január 2. 3:53 |
Manapság nagy probléma, hogy a vaddisznó állományban gyakran fordulnak elő vaddisznó/házi sertés hibridek, ezért veszélyben a magyar vaddisznó állomány genetikai tisztasága. Egy gyors genetikai teszttel analizálható, hogy az adott vaddisznó egyed hordoz-e házi sertés genetikai elemeket. |
A kórház jövője és a helyi sajtó ügye
|
2009. július 18. 11:46 |
Jászberény napi problémáiról, az aktuális fejlesztésekről beszéltek sajtótájékoztatójukon a képviselők. |
Ajánlattételi felhívás
|
2009. július 13. 16:05 |
A Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Hajdúszoboszló Város Önkormányzata ajánlattételi felhívást jelentetett meg a Közbeszerzési Értesítő 2009. évi 77. számában a Hajdúszoboszló Járóbeteg - Ellátó Centrum felújításához kapcsolódóan tenderterv és kiviteli terv elkészítése tárgyban. |
X. Településüzemeltetési Országos Szakmai Nap
|
2009. június 11. 11:10 |
2009. június 23-án kerül megrendezésre a X. Településüzemeltetési Országos Szakmai Nap Budapesten a Duna Palotában. A szakmai nap az önkormányzatok működésére jelentős hatással bíró aktuális pénzügyi, gazdasági, szabályozási, szakmapolitikai kérdésekre vonatkozóan nyújt információkat. |
K+F elfecsérelt lehetőségek?
|
2009. március 21. 8:03 |
Beruházások ellenőrzésének szükségére és átvilágítására hívja fel a figyelmet az MDF volt képviselője:Almássy Kornél független országgyűlési képviselő kezdeményezi, hogy a jelentősebb K+F projektek (ESS, ELI, ETI) vezetői rendszeresen számoljanak be munkájukról az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottsága előtt. A képviselő az Európai Neutronkutató Központ ügyében, az illetékes kormányzati tárcavezető, Bajnai Gordon gazdasági miniszter pontos tájékoztatását várja el, mert a múlt heti parlamenti bizottsági ülésen Egyed Géza miniszterelnöki megbízott beszámolója számos ellentmondást, bizonytalanságot tartalmazott. |
Városközpont a Bosnyák téren?
|
2009. február 21. 9:23 |
A közösségi és a beruházói szempontok egyeztetése mentén zajlott nehéz tárgyalásokat követően pozitív elmozdulás lehetséges Zuglóban a Bosnyák téri városközpont megvalósításával kapcsolatban. A polgármester és a beruházó között a napokban lezajlott egyeztetés azzal a reményteli megállapodással zárult, hogy a beruházó kész újragondolni a zöldfelület növelését, a közfunkciók elhelyezésének lehetőségeit és a területen fekvő - elsősorban a zuglói gyerekek úszásoktatását segítő - tanuszoda huzamosabb ideig történő zuglói használatba adását. |
Folytatódik a Postapartner Program
|
2009. január 28. 15:26 |
A Postapartner Programban postai szolgáltatás ellátására pályázhatnak önkormányzatok és vállalkozók közbeszerzési pályázat keretében. A program most induló IV. ütemében Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád és Zala megye vesz részt. A Magyar Posta a pályázat iránt érdeklődőknek információs napokat tart február első hetében a megyeszékhelyeken. |
Gázos döntés a Fővárosban
|
2008. november 13. 22:46 |
Hozzájárult a Főgáz Zrt. 50 százalékos önkormányzati részvénypakettje privatizációs eljárásának a megindításához csütörtök délutáni, rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés, amely kétórás vita után, az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselőinek szavazataival hozta meg döntését. |
Nagy fejlesztések egy ormánsági kisiskolában
|
2008. szeptember 10. 18:34 |
Korszerű, európai színvonalú környezetben tanulhat az alig több mint félezer la-kosú, Baranya megyei Kémes község és a környező kistelepülések 140 kisdiák?ja. A tanévkezdésre 86 millió forintos beruházással, európai uniós pályázati tá-mogatással befejeződött ugyanis a kémesi Általános Iskola felújítása. |
Apeh kérdések és válaszok
|
2008. március 28. 21:50 |
Amennyiben a partner nem tud "nullás" adóigazolást adni, úgy az általános adóigazolásban feltüntetett adótartozását a követelés fizetendő összegéig - fizetési engedményezés alapján - cégünk átutalhatja-e az adóhatóság megfelelő adónemeinek bankszámlájára? |
A tűz nem játék...
|
2008. február 18. 21:35 |
Mintegy 3,1 Mrd Ft összértékben 30 db új tűzoltóautót kapott az ország 24 tűzoltósága. A jelképes indítókulcsokat és emléklapokat Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter adta át. |
Reakció Cser-Palkovics András és Balsai István sajtótájékoztatójára
|
2008. január 11. 8:32 |
Kár nincs, ingatlanbefektetés van, új városközpont pedig lesz: a fővárosi és a kerületi önkormányzattal közösen dolgozzák ki a szakértők, hogy hogyan újuljon meg a Nyugati pályaudvar mögötti, jelenleg parlagon heverő terület. |
Közbeszerzési eljárás - élelmiszer alapanyagokra
|
2007. szeptember 20. 9:37 |
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata 2007 tavaszán arról döntött, hogy az élelmiszer-beszerzést folytató közintézményei számára együtt kívánja az élelmiszer-alapanyagokat beszereztetni, közbeszerzés útján. |
A Fidesz alaptalan vádaskodásait maguk a kiemelt projektek leplezik le
|
2007. július 25. 20:15 |
A Fidesz alaptalan vádaskodását maguk a projektek leplezik le: a fejlesztési források számos ellenzéki vezetésű önkormányzat – köztük például Esztergom, Balatonfüred, Szentendre, Hajdúszoboszló és Budapest I. kerületének – fejlődését segítik a következő években. |
Szilvásy György levele Simicskó Istvánnak
|
2007. június 20. 22:14 |
A kormány előreláthatólag a mai ülésén létrehozza azt a vizsgálóbizottságot, amelynek célja a Gripen típusú repülőgépek beszerzési körülményeinek tisztázása. |
Gyorsabb és átláthatóbb közbeszerzést ígér az Igazságügyi Minisztérium
|
2005. október 4. 10:57 |
Az igazságügyi tárca közzétette a közbeszerzési törvény módosításának tervezetét, a módosításokkal egyszerűbbé, gyorsabbá, átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé válnak a közbeszerzési eljárások. Emelkednek az értékhatárok, és új jogintézményeket is bevezetnek. |