Jászság ittasan vezet
|
2011. február 14. 18:22 |
Halmai Ferenc rendőr alezredes, a Jászberényi rendőrkapitányság vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján a 2010-es esztendő eredményeiről adott számot. A közbiztonság, a közlekedés, a bűnmegelőzés, a bűnesetek felderítése sok munkát adott számukra tavaly is. Azonban a bizalomerősítés éveként jellemzett esztendő több területen hozott eredményt, így a derűlátásra is volt/van oka a kapitánynak. |
Egyre nő a tartozók száma
|
2009. december 14. 17:25 |
Jászberényben az önkormányzat 1992-ben az építményadót és a vállalkozók kommunális adóját, 1994. évben a helyi iparűzési adót vezette be. Az önkormányzat döntése alapján működtetett helyi adókból származik az adóbevételek döntő hányada. |
Európai Unió: a lakosság létszáma már idén elérheti a félmilliárd főt
|
2009. augusztus 4. 15:17 |
Miközben hazánk lakossága már hosszabb ideje folyamatosan csökken, az Eurostat legfrissebb felmérése szerint tovább nőtt az Európai Unió lakossága, mely már 2009 folyamán minden bizonnyal meg fogja haladni a félmilliárd főt. |
Egy folyamat, amit meg kell állítani
|
2009. február 6. 8:23 |
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a Tapolcán élők száma az elmúlt években jelentősen lecsökkent. Ma már nem beszélhetünk a közel 20 ezres városról. |
Terítők az oltáron
|
2008. március 22. 16:19 |
Az idei március 15-i ünnepi szentmise a jászberényi főtemplomban kicsit más volt a
korábbiak. Három oltárt új, jász hímzéses terítő díszít immár. |
Feltételezések és a valóság a gödöllői turizmusban
|
2007. november 30. 14:45 |
A tények és hipotézisek összehasonlítása:Miután megszülettek a kérdőív válaszai, melyeket összevetve a konkrét hipotézisekkel megállapítható, hogy feltételezésünk mennyire igazolódott be és mekkorák az esetleges eltérések a valóságtól.Az általános helyzetről:A kérdőív kitöltését illetően meglepően nagy azoknak az aránya, akik válaszoltak, persze akadtak, akik időhiány miatt nem voltak hajlandóak válaszolni. |
Kevesebb támogatás jut a civileknek
|
2007. július 11. 11:22 |
Kevesebb támogatás jut a civileknek, a saját lábukra kell állniuk. Az uniós pályázatok jelentős összegeket hozhatnak, de az utófinanszírozás miatt nehéz kihasználni ezt a lehetőséget. |
Kisboltok a nagyok árnyékában
|
2006. április 20. 5:59 |
A boltnyitási kedv ugyan tovább élénkült Vas megyében, de a
kisboltok száma évről-évre csökken. Ez az egyéni vállalkozók ellehetetlenülését
vetíti előre a multik árnyékában. |
Tovább csökkenő állatállomány
|
2006. február 19. 20:39 |
Egy statisztikai hivatali kimutatásból kiderül, hogy Vas megyében tovább csökkent a sertés, a szarvasmarha és a baromfi létszám is. Kivételt képez a pulyka, amely a sárvári, angol tulajdonban Sága Foods Rt-nek köszönhetően egyre gyarapodó állományú. |
Fogyatkozunk
|
2006. február 17. 10:15 |
A népességet Zala megyében öregedő összetétel, fogyó létszám, kevesebb férfi és korral emelkedő nőtöbblet jellemzi. |
Eurózóna: üzleti bizalmi mutatók
|
2006. február 3. 9:33 |
Olaszországban tovább romlott a fogyasztói hangulat, míg németországban és Franciaországban javul. |
Népességfogyás
|
2006. január 20. 20:14 |
A lassú népességfogyás tavaly sem állt meg. Zalaegerszeg lélekszáma az év végére 174 lakossal csökkent. |
A Siklósi Rendőrkapitányság baleseti statisztikája
|
2006. január 11. 10:22 |
A Siklósi Rendőrkapitányság illetékességi területén egy esetben halálos kimenetelű, négy esetben személyi sérüléssel járó, valamint négy esetben személyi sérülés nélküli közúti közlekedési baleset történt az elmúlt három hétben. |
Elkészült a 2005.- év előzetes baleseti statisztikája
|
2005. december 22. 14:37 |
Az ez év január 01.-től – november 30.-ig terjedő időszakról készített úgynevezett előzetes baleseti statisztika adatai szerint, a Siklósi Rendőrkapitányság illetékességi területén ez idáig összesen 77 sérüléssel járó baleset történt, mely 24%-os növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. |
Számlálóbiztosok járják Baranya megyét
|
2005. november 25. 14:40 |
A Központi Statisztikai Hivatal az Európai Unió előírásainak megfelelően 2005. november 14. és 28. között gazdaságszerkezeti összeírást hajt végre. Baranya megyében a kijelölt 48 településen mintegy 5 ezer gazdaságot keresnek fel az erre felkészített számlálóbiztosok. |
Nem bővült a termelés Vasban
|
2005. november 20. 19:13 |
Az idei első félévben sem nőtt a termelés Vas megye iparában, de még így is felülmúlta az egy lakosra jutó termelési érték az országos átlagot. A foglalkoztatottak számában viszont jelentős visszaesés tapasztalható. |
Jelentős ugrás a fizetéseknél
|
2005. november 18. 13:13 |
Mondhatnak bármit a kételkedők: az állam alkalmazottjai - a januári egyhavi jutalom nélkül - 7,6 százalékkal több pénzt vittek haza, mint egy évvel korábban és 36 ezer forinttal volt több a bruttó bérük, mint a versenyszférában dolgozóké. A magyar átlag egyébként 101 ezer forint nettó havonta. Az infláció egy számjegyű és jövőre is csak 2 % -ra tervezett. |
A nagyok árnyékában
|
2005. november 14. 15:25 |
Elsősorban a nem az élelmiszer és élelmiszer jellegű boltok száma növekedett Vas megyében az idei második negyedévben – derül ki a KSH szombathelyi képviseletének tájékoztatójából. A tulajdonosok elsősorban a kevésbé telített szakterületekre koncentrálnak, így a bútor, az illatszer és a háztartási cikkek bolthálózata növekedett. |
Nyomulnak a magángazdák
|
2005. november 6. 12:09 |
Idén május végén Vas megye 272 188 hektár termőterülettel rendelkezett, amelynek több mint a felén szántóföldi növényeket termesztettek, egyharmadát pedig erdő borítja. A szőlő és gyümölcsös több mint nyolctizedét, a konyhakertek kétharmadát, a gyepek hattizedét kistermelők művelték. |
Pest megyei parlagfű statisztika
|
2005. október 18. 10:37 |
Pest megyében a megyei önkormányzat kezdeményezésére, öt szervezet fogott össze, hogy minél nagyobb területet szabadítsanak meg a parlagfűtől– közölte Pest Megye Önkormányzatának elnöke hétfői sajtótájékoztatóján. |