Székely Mihály Énekes Találkozó
|
2011. május 5. 12:13 |
Jászberény egyik büszkesége, díszpolgára Székely Mihály 110 éve május 8-án született. A város ötévente rendez országos nagy rendezvényt emlékére azzal a céllal is, hogy a mai tehetségek számára adjon lehetőséget. |
Jó annak, akire Kököjszi és Bobojsza vigyáz
|
2011. április 14. 15:12 |
A jászberényi Malom Film-Színház színpadán vasárnap délelőtt és délután a kecskeméti Ciróka Bábszínház előadásán tapsoltak a gyerekek. |
Jász bál huszonkettedszer
|
2011. január 22. 15:55 |
A jászberényi Városvédő és Szépítő Egyesület február 12-én, 19 órai kezdettel huszonkettedik alkalommal rendezi meg a 19. századi polgári hagyományokat őrző bálját a Déryné Művelődési Központban. A bálanyai teendőket Anticsné Szűcs Andrea vállalta magára, a bál díszvendége pedig Rácz József hegedűművész lesz. |
Déryné visszajött
|
2010. december 28. 19:02 |
A jászberényi patikus lánya minden szempontból rosszkor született. Karácsony szentestéjén nem túl szerencsés világra jönni, hiszen a születésnapi ünneplés így elvész a nagyobb ünnep áhítatában. Róza esetében még az is csapást jelentett, hogy atyja fiút várt, s ő csupán egy kis vörös hajú lánygyermek lett. |
Csángó fesztivál huszadik alkalommal
|
2010. augusztus 1. 9:48 |
Az idei, XX. Jubileumi Csángó Fesztivál a jubileum jegyében zajlik, és különleges programsorozattal várja az érdeklődőket. Több mint 40 program, négy kísérő rendezvény, húsz zenekar, tíz jászberényi együttes, húsz hagyományőrző együttes - Moldvából, Gyimesből és Erdélyből – látható augusztus 5. és 8. között. A művészeti közreműködők száma közel ezer lesz. |
Énekes tehetségek dalos estje
|
2010. július 28. 14:29 |
Jászberény mindig is büszke lehetett kiváló tehetségeire. Zenészek, énekesek hosszú sorát lehetne itt sorolni. Az Ifjú Muzsikusok – alapítványuk segítségével – már 12 éve minden nyáron bemutatják mire is jutottak tanulmányaik, pályájuk során. |
Vigadalom hétről hétre
|
2010. június 12. 13:31 |
Az elmúlt hétvégén a Jászkürt Fogadóban rendezett kettős képzőművészeti kiállítás megnyitójával az idei Jászberény Nyár rendezvénysorozata elkezdődött. Mire számíthat a város közönsége, mely itthon szeretne szórakozni, jó programokat látni, hallani ezen a nyáron is. Sas István, a DMK igazgatója tájékoztatójából kiderült, hogy a rendezvénysorozat programjainak száma meghaladja a százat. |
Gyermeknapi kavalkád
|
2010. június 8. 18:36 |
A gyermeknapot Jászberényben a múlt hétvégén rendezték, s ekkor a jó idő is rendelkezésre állt. A Bercsényi úti iskola udvara és a sportcsarnok sok látogatót fogadott. A IV. Makettinfo Kupa már oly méretűvé szélesedett, hogy a sportcsarnokot is belakták a kiállított makettek százaival. Kiss Gábor szervező elmondta, hogy az ország 43 településéből jöttek makett készítők, a versenyre nevezők. Szerbiából és Lengyelországból is érkeztek kiállítók. |
Vigadalom hétről hétre
|
2010. június 8. 18:30 |
Az elmúlt hétvégén a Jászkürt Fogadóban rendezett kettős képzőművészeti kiállítás megnyitójával az idei Jászberény Nyár rendezvénysorozata elkezdődött. Mire számíthat a város közönsége, mely itthon szeretne szórakozni, jó programokat látni, hallani ezen a nyáron is. Sas István, a DMK igazgatója tájékoztatójából kiderült, hogy a rendezvénysorozat programjainak száma meghaladja a százat. |
Jég-Krém Jászberényben
|
2010. január 27. 9:40 |
Jég Krém – a legjobbak a jégen címmel családi korcsolyanapot és jégshow-t rendez január 30-án, szombaton Jászberényben az OTP a SZIE AB műjégpályáján. Minden érdeklődőt várnak a szervezők, belépődíj nincs! |
Nincs támogatás újabb földmérés nélkül
|
2010. január 20. 12:44 |
Ne csodálkozzanak, ha a következő néhány hétben GPS-berendezésekkel a földjeik szélén méricskélő, vagy éppen akácfa karókat és oszlopokat püfölő gazdálkodókat látnak gabonatáblák, legelők, a gyümölcs-ültetvények sarkaiban. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatás elnyeréséhez ugyanis nagyon pontosan kell meghatározni a területek nagyságát, s eddig a magyar gazdáknak ez nem sikerült túl jól. A pontos területazonosítás így most az egyik legfontosabb feladat. |
Rotary Jótékonysági Bál - 2010.01.30. - Hotel Ramada Resort Aquaworld Budapest
|
2009. december 2. 13:29 |
Rotary Jótékonysági Bál - 2010.01.30. - Hotel Ramada Resort Aquaworld Budapest |
A Magyar Festészet Napját portréfilmekkel és szavazással egybekötött játékkal ünnepli a Duna Televízió
|
2009. október 12. 12:44 |
A Magyar Festészet Napja alkalmából október 18-án képzőművészeti portréfilmekkel, izgalmas beszélgetésekkel várja nézőit a Nemzet Televíziója. |
Befogadó színház Jászberényben
|
2009. október 7. 15:17 |
Jászberényben szeptember 25-én nyílt meg a Malom Film – Színház, mely a korábbi mozi és újonnan létrejött befogadó színház házasságának eredménye. A színház különleges programokkal várja a látogatókat. |
Jászberényi programok ajánlata
|
2009. augusztus 1. 19:43 |
A Jászberényi Nyár rendezvényei a következő napokban |
Csángó fesztivál - augusztus 7-től
|
2009. augusztus 1. 19:28 |
Sok a változás életünkben, a gazdasági nehézségek nemcsak a családokat érintik, számos nyári rendezvény megtartását is befolyásolják. Idén már a XIX. Csángó Fesztivál előkészítéséről beszélgethettem Jászberényben Szűcs Gáborral, a rendező Jászság Népi Együttes művészeti vezetőjével, a fesztivál igazgatójával. |
Közeledik a jászberényi csángó fesztivál
|
2009. július 18. 11:22 |
Jászberényben 18. alkalommal rendezik a csángó fesztivált, melyre erdélyi, moldvai, gyimesi hagyományzrők érkeznek, s bemutatják hagyományokait dalban, táncban, viseletben, szokásokban, zenében. A csángó fesztivál során más kisebbségi népek is bemutatkoznak. |
Elkezdődött a Jászberényi Nyár - Vigadalmi Napok
|
2009. június 10. 17:36 |
Szerdán délután a Jászkürt Fogadóban nyílt kettős kiállítással – Rab-Kováts Éva és a Jász-Folt Klub munkáinak bemutatkozásával – kezdetét vette a 14. Jászberényi Nyár rendezvénysorozata, melynek során mintegy 120 esemény, szórakoztató rendezvény kínál kikapcsolódást, felüdülést, épülést és szépülést Jászberény lakosainak és az idelátogatóknak. |
Színházi gyógymód
|
2009. január 18. 11:52 |
Régen tudjuk, hogy a nevetés szépít és gyógyít testet, lelket egyaránt. Ezt a terápiát ajánlom mindazoknak, akik szeretik a színházat. |
RC Kecskemét jótékonysági bál
|
2008. december 15. 16:01 |
RC Kecskemét Jótékonysági bál.
Időpont:2009.január.31
Helyszín: Három Gunár Rendezvényház
Extra program: Szolnoki és a kecskeméti cserediákok Palotás nyitótánca. |