VÁLTOZÁS AZ NFÜ-nél
|
2013. január 11. 10:29 |
Az index.hu információi szerint a kormány eldöntötte, hogy 2014 és 2020 között Magyarország
rendelkezésére álló uniós forrásokat az eddigiekhez képest teljesen más
rendszerben próbálják majd elérhetővé tenni. |
Innovatív speditőr software kifejlesztése a VT Logistic Kft-nél
|
2011. június 2. 9:04 |
A VT Logistic Kft. a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásával a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. közreműködésével a „A Közép-Magyarországi Operatív Program Vállalati Innováció támogatása” című pályázati konstrukció keretében egy Magyarországon egyedülálló, dinamikus speditőr software program kifejlesztését célozta meg. |
Pályázati felhívás - Play me, Im yours!
|
2010. január 12. 12:12 |
A Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft. 2010. augusztus 30. és szeptember 5. között valósítja meg összművészeti projektjét PánBalkán Art Piknik címmel. |
Pályázati felhívás
|
2010. január 12. 11:30 |
Egy kulturális főváros művészeti piknikparkjához méltó, élhető, esztétikus ám funkcionális szempontból is megfelelő teret szeretnénk kialakítani, olyan tereket, mint Párizs vagy Liege parkjai, ahol a padok egyszerre műalkotások, képzőművészeti installációk és esztétikus, kényelmes térbútorok. |
Iskolai pályázatot hirdetett a Zöld Híd Program
|
2009. november 5. 10:26 |
A Zöld Híd Programot megvalósító Észak - Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás 6 – 18 éves tanulók számára pályázatot írt ki. |
Összefoglaló jelentés az OECD nemzetközi tanárkutatásról
|
2009. szeptember 30. 12:50 |
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet bemutatta az OECD TALIS pedagógus kutatás első eredményeit. Az OECD TALIS vizsgálat az első, kormányok által kezdeményezett nemzetközi felmérés, ami a tanárokat kérdezi meg a tanítás és a tanulás körülményeiről, munkájukról és az iskolához való viszonyukról. |
HungaroConnections program
|
2009. szeptember 15. 14:29 |
Az immár nyolcadik alkalommal kiírt HungaroConnections program az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a PANKKK közös kezdeményezése. A pályázat elsődleges célja, hogy a hazai és külföldi zenekarok közös koncertjeinek támogatásával elősegítse egymás zenei színterének megismerését. |
TÁMOP 2.5.1. TEAM ÜLÉS
|
2009. szeptember 14. 16:17 |
INTERAKTÍV PEDAGÓGUSOK ÉRDEKKÉPVISELET BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN – MEGÚJULÓ TUDÁS, MEGÚJULÓ SZAKSZERVEZET” PROJEK |
Mit gondol rólunk az Európai Unió?
|
2009. szeptember 14. 15:41 |
Magyarország a csatlakozáskor kifejezetten jól indult az Európai Unióban, azóta viszont brüsszeli megítélésünk sokat romlott. |
Interaktív digitális táblák az iskolában
|
2009. szeptember 14. 15:36 |
A hazai iskolákban már 5-6 ezer a felszerelt, drága, interaktív digitális táblák száma, ám használatukat még tanulni kell. Felszereltség tekintetében nem panaszkodhat a pécsi Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola: immáron két éve várja öt teremben interaktív tábla a tanulókat. |
Kiválasztották a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 első nyertes projektjeit
|
2009. július 17. 8:31 |
Kiválasztották a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 első nyertes projektjeit. Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin - www.turizmus.com |
IX. Nemzetközi Magyar Fotópályázat - 2009
|
2009. június 4. 15:12 |
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, továbbá a Magyar Fotóművészek Világszövetsége fotókiállítást rendez 2009. szeptember 18. és október 2. között, a határainkon túl élő és alkotó, magukat magyar nemzetiségűnek valló fotográfusok, továbbá a Magyar Fotóművészek Világszövetsége tagjai részére. |
KÖZLEMÉNY
|
2008. november 19. 10:24 |
Spanyolország, Belgium és Magyarország közös pályázatot írt ki a 2010-2011-es spanyol-belga-magyar csoportos EU-elnökség közös logójának kialakítására. A pályázaton a három ország művészeti felsőoktatási intézményeinek nappali tagozatos hallgatói indulhatnak. |
Megváltozott a kiemelt projektjavaslatok benyújtására vonatkozó eljárásrend
|
2008. szeptember 30. 9:20 |
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhívja a tisztelt projektgazdák figyelmét, hogy a kiemelt projektek eljárásrendje, valamint a projekt javaslatok benyújtásához szükséges elektronikus adatlap (PADF kitöltő program) és a kapcsolódó kitöltési útmutató a mai napon módosult. |
Pályázat felfüggesztése a Közép-Magyarországi régióban
|
2007. szeptember 26. 9:44 |
A 2007. évi keret kimerülése miatt szeptember 28-án felfüggesztésre kerül a Vállalati folyamatmenedzsmenttámogatása KMOP-2007-125 pályázat beadása. |
Pályázati információk
|
2007. augusztus 22. 15:05 |
2007. augusztus 24-től lehet pályázatokat benyújtani a GOP és KMOP újabb gazdaságfejlesztésipályázataira, 2007. október 5-től a TÁMOP keretében meghirdetett munkahelyi képzések támogatására kis- és középvállalkozások számára. |
Munkahelyi képzések támogatása középvállalkozások számára
|
2007. július 27. 10:15 |
Várhatóan 2007. október 21-étől november 21-ig lehet pályázatokat benyújtani a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében meghirdetésre kerülő Munkahelyi képzések támogatása - középvállalkozások számára pályázati kiírásra. |