HAGYOMÁNYŐRZÉS SOKFÉLEKÉPP
|
2016. május 10. 6:34 |
A szegedi kis „aranyosok” végzős
évfolyamaként a várva-várt, de meghiúsult Őrségi kirándulás miatt helyben,
Szegeden igyekeztünk kárpótolni önmagunkat. És nem is csalatkoztunk. |
Mozilátogatás – Saul fia
|
2016. március 3. 18:29 |
Van egy film. Magyar. |
Látogatás a Szegedi Zsinagógában
|
2016. március 3. 18:27 |
Szeptember végén egy 24 fős
kíváncsi csoporttal útra keltünk, hogy ellátogassunk a Szegedi Zsinagógába,
amit Európa három legszebb zsinagógája között tartanak számon. Az impozáns,
stíluskeveredésében is egységet sugárzó épület a XX. |
AKADÁLYPÁLYÁN A MIKULÁSHOZ
|
2016. március 3. 18:26 |
A szegedi kis „aranyosokat”
hagyományainkhoz híven idén is akadályok elé állította a Mikulás, nehogy csak
neki kelljen megküzdenie hóval-faggyal-sárral, hogy az ajándékokat a megfelelő
helyre juttathassa. Megkérte hát a kollégiumban rejtőzködő diákönkormányzatos
manóit, hogy készítsenek egy akadálypályát a gyerekek részére, melyben
karikatúrakészítő, szánhúzó, bambi-labda dobáló, éneklő, szoborfaragó és síelő
feladatokkal tehette próbára a csomagra áhítozókat. |
Kalandozások Budapesten
|
2016. március 3. 18:25 |
Péntek délután indult útnak a 10.
évfolyam, a tavaly már egyszer meglátogatott városba, Budapestre. |
Budapest éjjel-nappal
|
2016. március 3. 18:23 |
A 9.
évfolyam első programhétvégéjét
a másik három csoporttal együtt töltötte szeptemberben, ismerkedve a többiekkel
és ízelítőt kapva, mit is jelent nálunk egy ilyen rendezvény. |
Nyílt nap Szegeden
|
2016. március 3. 18:21 |
Idén decemberben is ellátogattak
hozzánk a körösladányi nyolcadikosok. A kicsit megszeppent diákok először a
Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola két tanműhelyével ismerkedtek
meg, bepillantást nyerve a pék és a hentes szakma rejtelmeibe. |
Családi nap a szeretet jegyében
|
2016. február 29. 8:25 |
A képzeletbeli karácsonyfa alá tettek ajándékokat az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Program tanulói a Szolnok Városi Kollégium Bán úti tagintézményében. Az ajándékok között volt Betlehemi játék a 10. évfolyamos, vers, ének számok és gitár játék a 9. évfolyamos tanulók előadásában. A családi napon a megajándékozottak a szülők és a pedagógusok voltak. |
Siófokon futottunk
|
2015. december 13. 20:12 |
Nagyon jól éreztem magamat a siófoki szezonzáró futóversenyen. Párban futottunk félmaratont, de volt aki egyedül. Oláh Palira nagyon büszkék vagyunk, mert életében először futott félmaratont. De nem csak ö futotta le a félmaratont, hanem Csirke József, az edzőnk is. |
Mindenki együtt
|
2015. október 20. 9:37 |
Szeptember
közepén a szegedi „Aranyos” négy évfolyam útra kelt, hogy meghódítsa a
Dunakanyart. Kismaros, Esztergom, Szentendre, Visegrád szerepelt úti
programunkban, de mindjárt megnézzük, mit is láttunk pontosan. |
GÓLYATÁBOR SZEGED 2015.
|
2015. október 20. 9:31 |
Idén a gólyák
augusztus 30-án vasárnap érkeztek meg kollégiumunkba. Szülők, testvérek
kísérték őket, hiszen ők is kíváncsiak voltak a kollégiumra, szobatársakra. |
Szolnoki lányé lett a Toldiné cím
|
2015. október 13. 11:27 |
A Szolnok Városi Kollégiumban negyedszer rendeztük meg az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Program intézményei részvételével a kétnapos, országos „Toldi-tusa” ügyességi versenyt. „Játsszatok felszabadultan, legyetek sportszerűek, jó sportolást kívánok” – ezzel a gondolattal indította útjára a nemes vetélkedést Darázs Tibor igazgatóhelyettes. |
Gólyatábor akadályversennyel
|
2015. október 1. 10:04 |
A Szolnok Városi Kollégium Bán Úti Tagintézményében változatos programokkal szerveztünk háromnapos Góyatábort. A tanulók szombaton reggel érkeztek meg szüleikkel, beiratkozás után szülői értekezleten vettek részt. Amíg a programgazdával és a mentorral beszélgettek, játékos ismerkedést szerveztünk nekik. A közös ebéd után a diákok a „Szolnok napja” programon vettek részt. |
Itt van a következő tanév napra pontos menetrendje
|
2015. szeptember 21. 14:59 |
Megjelent a 2015/2016-os tanév rendjét szabályozó miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben. A következő tanév szeptember 1-én, kedden kezdődik és 2016. június 15-én, szerdán ér véget. |
MAGYAR EMLÉKEK NYOMÁBAN
|
2015. június 28. 15:26 |
A szegedi 9. és
10. |
ARCOM MOSSA ESŐ ÉS SZÁRÍTJA A SZÉL!!!
|
2015. június 28. 15:24 |
A szegedi kis „aranyosok” 10.
évfolyamának idei évi megmérettetéseit egy immár hagyományosnak tekinthető
balatoni kerékpártúrával koronáztuk meg. |
Sikertörténetek a hétvégén
|
2015. május 21. 9:30 |
Az AJKSZP 10. évfolyam programhétvégéjén projektmunkában dolgoztunk. A téma „egy sikertörténet bemutatása” elnevezésű előzetes kutatómunka köré szerveződött. |
Fóka-show az állatparkban
|
2015. május 6. 19:46 |
A Szolnok Városi Kollégium AJKSZP-s 10. évfolyamos csoportjával Nyíregyházán és Debrecenben jártunk. Péntek délután indultunk Szolnokról, az esti órákban már szálláshelyünkön voltunk, a Nyíregyházi Főiskola egyik diák hoteljében. Tanulóink nagyon meglepődtek, hogy a főiskolásoknak milyen jó kollégiuma van. |
AJKSZP Digitális Nyelvi Verseny országos döntő
|
2015. május 5. 12:11 |
Negyedik éve, hogy élünk a lehetőséggel, hogy az angol és
német nyelvet szerető diákjaink részt vegyenek a digitális nyelvi versenyen. |
HOLA, HOLA KUBINSKA HOLA!
|
2015. május 5. 12:05 |
A szegedi kis aranyosok első
önálló sítáborát Szlovákiában, a Dolny Kubin mellett fekvő Kubinska Hola
lejtőin valósítottuk meg. Nem meglepő hát, ha a hegy nevének hallatán mindenki
a spanyol köszöntéssel, egyszerű Hola!Hola! felkiáltással üdvözölte a lehetőséget. |