Torkos Csütörtök 2010 – Ahogy a résztvevő éttermek látták
|
2010. március 17. 22:46 |
2010-ben is nagy sikert aratott a Torkos Csütörtök akció: idén több mint 230 ezer vendég torkoskodott a minden korábbi rekordot megdöntő, 1300-nál is több hazai étteremben. Az étteremtulajdonosok többsége kedvező forgalmi adatokról és a vendégek pozitív visszajelzéseiről számolt be. |
Féláras akció a Tisza-tónál
|
2010. február 3. 18:42 |
Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) a 2010. február - márciusi időszakra forgalomélénkítő kampányt indított. Az akció célja, hogy a téli-tavaszi hónapokban a Tisza-tavi szálláshelyeken minél több vendégéjszakát tudjanak regisztrálni, továbbá, hogy a régióba érkező vendégeket hosszabb tartózkodásra ösztönözzék. |
Balatonalmádi: új arculat készül
|
2009. december 30. 10:33 |
Az országban másodikként nyert a Turisztikai Desztinációs Menedzsment pályázaton a Balatonalmádi Turisztikai Egyesület - jelentette be évzáró rendezvényükön Dudás Zsolt elnök. Csaknem hatvanmillió forintos fejlesztés valósulhat meg ötvenmilliós támogatással a várhatóan tavasszal bekövetkező szerződéskötést követő következő egy - másfél évben a pályázatnak köszönhetően. |
Turisztikai intézkedési tervet fogadtak el Keszthelyen
|
2009. december 30. 10:31 |
A keszthelyi önkormányzat elfogadta a 2010-es turisztikai szezonra való felkészülés intézkedési tervét, mely szorosan illeszkedik az integrált városfejlesztési koncepció aktuális elemeihez. A tennivalók alapjaiban marketing célokat szolgálnak, ezek elérése érdekében a kulturális és sport programszervezési feladatok mellett a színvonalas fogadási feltételek biztosítását határozták meg. |
Növekvő árak 2010-ben
|
2009. október 7. 20:28 |
Az American Express Globális Üzleti Utazási Előrejelzése szerint az utazás iránti növekvő igény és a kínálat változása következtében némi áremelkedés várható 2010 végéig a legtöbb turisztikai terméknél. Leginkább a repülőgépek business jegyei nőnek a csökkenő kapacitás tükrében és a nemzetközi utazások iránti kereslet is emelkedni fog. |
Őszi munkaterv a szakbizottságban
|
2009. október 7. 20:24 |
A Sport- és Turisztikai Bizottság szeptember végi ülésén elfogadta őszi munkatervét, melyben az őszi jogalkotási programon belül várható feladatokon kívül több szakmai téma is szerepel. Napirendre kerülnek egyebek mellett a turisztikai nagyprojektek, a TDM pályázatok. |
Napokon belül új rendelet a szálláshelyek működésének szabályozására
|
2009. október 7. 19:59 |
Várhatóan napokon belül elfogadja a kormány a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló kormányrendeletet. |
Bevételeket csökkentene az ifa támogatásának megfelezése
|
2009. október 7. 19:58 |
A városokba érkező turisták alapellátása, a mostanában felálló TDM-szervezetek stabilitása és a turisztikai marketingmunka minősége egyaránt romolhat számos, idegenforgalmi adót beszedő önkormányzat szerint, ha az Országgyűlés elfogadja a 2010. költségvetés tervezetének azt a pontját, amely megfelezné az idegenforgalmi adó minden forintja után eddig járó kétforintos költségvetési támogatást. |
II. Thermal & Wellness Egészségturisztikai és Életmód Kiállítás, Debrecen
|
2009. október 5. 18:47 |
Az Észak-Alföldi Termál Klaszter Egyesület szervezésében, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának közreműködésével rendezték meg 2009. október 2-án a II. Thermal & Wellness Egészségturisztikai és Életmód Kiállítást Debrecenben. |
Újabb magyar siker az európai virágosítási versenyben ezüstérem Szombathelynek és Gelsének
|
2009. október 2. 10:36 |
Újabb magyar siker született az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében: Magyarországot a város kategóriában képviselő Szombathely és a falu kategóriában indult Gelse egyaránt ezüstérmesek lettek. |
Külföldi újságírók érkeznek a Balatonhoz októberben is
|
2009. október 2. 10:34 |
Október 2-4. között kerül megrendezésre a Balaton régióban egy norvég újságíró és fotós részére szervezett tanulmányút, amelynek során a résztvevők a skandináv térségben igen olvasott lapokban megjelenő, Magyarországot, ezen belül is a Balaton régiót bemutató cikkekhez gyűjtenek információkat, tapasztalatokat. |
A Balaton idén is sok magyarnak volt a Riviéra!
|
2009. október 2. 10:29 |
Igazi Riviéra hangulat várta a Balatonra érkezőket 2009 nyarán is. Több száz program, számtalan érdekes, felfedezésre váró történelmi emlékhely és persze az elmaradhatatlan, évről évre magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtó strandok csalogatták a belföldi és külföldről érkező turistákat. |
Külképviselők a Dél-Alföld Régióban
|
2009. október 2. 10:22 |
A Kulturális Turizmus Évében megrendezésre kerülő "Külképviselők a régióban" elnevezésű rendezvénysorozat ötödik állomása szeptember 29-30-án a Dél-Alföld régió volt a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai, németországi és romániai külképviselet- vezetőinek részvételével. |
Ismét Magyarországra látogat az Európai Turisztikai Bizottság
|
2009. október 2. 10:17 |
A 39 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission, ETC) 2010-ben ismét hazánkba látogat. A Kutatási Igazgatók Éves Ülésére (Annual Meeting of the Market Intelligence Group) 2010 februárjában Budapesten kerül sor. |
VI. Hagyomány és Természet konferencia és nagyközönségi vásár
|
2009. szeptember 30. 17:19 |
A Magyar Turizmus Zrt. a KvVM és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közösen szervezi meg Hortobágyon a VI. Hagyomány és Természet nagyközönségi vásárt. |
"Te milyennek képzeled el a Balatont? Milyennek láttad legutóbb?" - Balatoni rajzpályázat
|
2009. szeptember 30. 17:13 |
Október első hetében kerül meghirdetésre az általános iskolák körében a balatoni rajzpályázat. A pályázat kiírásának célja, a gyermekek élményeinek, Balatonról alkotott elképzeléseinek megismerése. |
Együttes ülés a Balatonért, a Balatonról
|
2009. szeptember 30. 17:05 |
A Nemzeti Turisztikai Bizottság és a Balaton Fejlesztési Tanács együttes ülésén a 2009-es turisztikai szezon értékelése mellett, tájékoztatót hallhattak a jelenlévők a Balaton Biennáléról, de megvitatták az idegenforgalmi adóval kapcsolatos terveket is. |
A Zselic az első Európában jelölt “nemzetközi sötét égbolt park”
|
2009. szeptember 22. 17:41 |
Hivatalosan is benyújtották a Zselici Tájvédelmi Körzet felterjesztését "Nemzetközi Sötét Égbolt Park" címre. A gyerekek jó része úgy nő fel napjainkban, hogy nem ismeri meg az igazi csillagos égbolt, a Tejút látványát. Ahhoz, hogy megőrizzenek olyan szigeteket, ahonnan biztosan láthatók az égbolt csodái akár szabad szemmel is, egy éjszakai természetvédelmi programot indítottak. |
Hagyományteremtő rendezvény Szoboszlón
|
2009. szeptember 22. 17:35 |
Szerb versenyzők nyerték a Hajdúszoboszlón szeptember 18-20. között Magyarországon első alkalommal megrendezett Siklóernyős Célraszálló Világkupát. |
Falusi turizmus fórum Szarvason
|
2009. szeptember 22. 17:34 |
Szeptember 19-én a Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület fórumot tartott Szarvason. A rendezvényen megjelentek naprakész információkat kaptak a falusi turizmust érintő legfrissebb kérdésekben. |